Sok kis lépés előre, egy nagy lépés hátra - valahogy így jellemezhető a 2006-os költségvetési törvény tervezete. Előremutat a gazdaság gyors felzárkóztatási kísérlete, amely az életkörülmények javításától az infrastrukturális fejlesztések erőn felüli hajszolásáig terjed. Hátramenetnek tekinthető viszont az euró 2010-es átvételének esetleges újabb halasztása. Bár ezt hivatalosan még senki nem mondta ki, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos választmánya előtt múlt szombaton felvetette: nincs okunk gyorsan menekülni saját nemzeti valutánktól. Főleg akkor, ha az euróbevezetés feltételei ütköznek a "modernizáció és az igazságosság" érdekeivel.

HVG

Márpedig igenis ütköznek - célozgatott Gyurcsány, utalva rá, hogy kormánya nem mond le az autópálya-programról és például a minap bejelentett, öt évre meghatározott, törvényben is rögzítendő nyugdíjemelésről (lásd cikkünket a 82. oldalon). Ehhez pedig "jön még más is", jelezte, például az oktatás rendbetétele, amihez szintén "nagyon sok pénz kell". Hétfőn az Országgyűlésben ezt az eszmefuttatást azzal toldotta meg, hogy a kormány "eltökélten és bölcsen fogja mérlegelni" az euró bevezetésének időpontját. Ez a jövő évi költségvetés tervezetének ismeretében egyet jelent azzal, hogy folytatódik a kormány által halaszthatatlannak ítélt szociális célok megvalósítása - hitelből. Ilyen összefüggésben nem is érdemes tűnődni azon, vajon választási költségvetés lesz-e a jövő évi, mert abban az értelemben 2002 óta mindegyik az volt, hogy a deficitet nem sikerült ésszerű keretek között tartani.

Az eurós céldátum újrameghatározása decemberben várható, amikor a kormány ismét beszámol Brüsszelnek, hogyan teljesül a közös valuta átvételét előkészítő konvergenciaprogram. Mivel a válasz egyetlen szóval jellemezhető - sehogy -, a magyar gazdaságpolitika irányítói már ezt megelőzően is dorgálásra és újabb hiánycsökkentő ajánlásokra számíthatnak az uniós pénzügyminiszterek tanácsától. Az ugyanis, hogy az uniós, eredményszemléletű hiány az idén a bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százaléka helyett 6,1, jövőre pedig a menetrendben vállalt 2,9 százalék helyett 4,7 százalék lesz, éppolyan nehezen védhető, mint az, hogy az államháztartás 2005-ös, most éppen 1084,8 milliárd forintra belőtt pénzforgalmi hiánya jövőre 1582,9 milliárdra nő. Nem mintha magukat a terveket az elmúlt évek tapasztalatai alapján bárki komolyan venné is, hiszen 2002 óta nem fordult elő, hogy a konvergenciaprogram felülvizsgálataiban ne a meghirdetett pályáról való eltérés magyarázata dominált volna.

HVG

A legújabb átértékeléshez az első lökést Joaquín Almunia, az EU gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa tette meg azzal a kijelentésével, miszerint az államháztartásból kiszervezett autópálya-építéseket az eredményszemléletű mérlegből nem lehet kihagyni (HVG, 2005. szeptember 24.). Alapvetően ezzel borult fel az idei büdzsé - no meg további 50 milliárd forintnyi forgalmiadó-kieséssel -, és ezek után tett le a kormány arról, hogy a jövő évi deficitet az euróbevezetéshez talán még elégséges 1000 milliárd forint alá szorítsa. Ha pedig úgyis borul minden, a kormány más területeken is engedett a tervezett szigorból.

Az euródossziét egyébként Veres János pénzügyminiszter múlt szerdai beismerő vallomása után a szakértők is újra megnyitották. Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója például legutóbbi tanulmányában úgy vélekedik, hogy a hosszú távú versenyképességre való megfelelő felkészülés szükségszerű kísérője a költségvetési deficit. A gyorsított eurócsatlakozás erőteljesen visszafoghatja a növekedést és az infrastrukturális beruházásokat, szűkítheti az átfogó reformok megindításához szükséges pénzügyi lehetőségeket, és minden bizonnyal növelné a munkanélküliséget is. Riecke Werner, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke pedig az előnyöket-hátrányokat felvillantó cikkében - amely a Világgazdaság című lapban jelent meg - az ismételt kisiklás okának azt tartja, hogy a maastrichti kritériumrendszerhez való közelítés fő eszköze az államháztartás alrendszereinek átfogó reformja helyett "a kreatív államháztartási könyvelés" volt. Járai Zsigmond jegybankelnök már 2013-as eurócsatlakozásról nyilatkozott, feltéve, hogy a következő kormány rászánja magát az államháztartás megreformálására. Erre is rálicitált Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a kiskőrösi művelődési központban múlt héten tartott gazdasági fórumon, mondván, ő csak 2013-2016 között lát reális esélyt a közös valuta átvételére. Veres János pénzügyminiszter pedig a Tizenhat óra című rádióműsorban már egyenesen relativizálta a hiánymutató fontosságát, azt hangsúlyozva, számára a 4 százalékos gazdasági növekedés vagy a 2 százalékos infláció ennél fontosabb "számérték".

A baj csak az, hogy az államháztartás hiányának és a teljes államadósságnak egyre növekvő részét nem a magyar lakosság megtakarításai finanszírozzák, hanem a külföldi befektetők. Őket pedig a nemzetközi pénzügyi szervezetek és az uniós jelentések már jó ideje tüzelik; a Nemzetközi Valutaalap például legutóbb egyenesen "a költségvetési fegyelem folyamatos hanyatlását" rótta fel Magyarországnak. A kormányzati szektor adóssága 2002 júliusában 8200 milliárd forint körül volt, idén augusztus végén már 12 650 milliárd, és a költségvetési tervezet szerint jövőre meghaladja a 14 000 milliárd forintot. Ennek csaknem a felét külföldi befektetők hitelezik a magyar államnak. Őket elsősorban a magas kamatszint csábítja ide, ami viszont nagy terhet és külön kockázatot jelent a költségvetésnek. Erről mindenki meggyőződhetett, amikor 2003 novemberében a forintválság csillapítására a jegybank 9,5 százalékról 12,5 százalékra emelte az alapkamatot. Ez a költségvetés 2004-es kamatkiadásait nagyjából 180 milliárd forinttal növelte, amit csak azonnali kiadáscsökkentéssel és zárolásokkal lehetett ellensúlyozni. A jövőre betervezett 835 milliárd forintos kamatkiadás a GDP 3,5-4 százaléka - épp annyi, amilyen mértékű GDP-többlet várható. A kamatterhek pedig csak akkor mérséklődnének viszonylag gyorsan, ha a piac - a mielőbbi eurócsatlakozás reményében - hajlandó volna lényegesen olcsóbban is finanszírozni a magyar államadósságot. Most viszont, elhúzódó csatlakozással, erre aligha lehet számítani.

További kockázatot jelent a forint árfolyama, amely az elmúlt másfél évben meglepően stabilnak bizonyult. Ebben némi szerepe annak is volt, hogy a piac többé-kevésbé elhitte - talán mert hinni akarta - a kormány deficitmérséklő ígéreteit. A pénzügyi szakértők közül sokan épp azért sürgetik az euró átvételét, hogy a 2003-ban átélt három spekulatív "támadást" a forint ellen ne kövesse újabb. Egy bizalomvesztésből fakadó esetleges forintgyengülés pedig véget vethet az árstabilitási álmoknak, súlyosabb esetben szétzilálhatja az egész gazdaságot. Azt Gyurcsány is elismerte az MSZP választmánya előtt, hogy ilyen kockázat létezik, ám azzal ütötte el a kérdést, hogy "nagyon erős a forint". A tartósan deficites pálya ellen némi védelmet jelentene a kormány és a jegybank közti harmonikus együttműködés, csakhogy erre sem lehet számítani. Ha pedig 2010 után a forint a régióban netán egyedül marad ki az eurózónából, még sebezhetőbb lesz.

Ezek a ködös aggályok vannak tehát a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig a deficites költségvetés konkrét ígéretei. Így az adócsökkentés (HVG, 2005. szeptember 17.), valamint az infláció 2 százalékra szorítása, amiből mindenki profitál, a kereseteknek a GDP növekedésével arányos bővülése, a jövő januári, 4,3 százalékos nyugdíjemelés, a 13. havi nyugdíj teljessé tétele, a havi átlagban 84 százalékkal megemelt családi pótlék (amelynek csak egy része valódi növekmény, a többi az adókedvezmény megszüntetésének ellentételezése). Az agrárium 400 milliárd forintos költségvetése új rekordnak számít - ebből egyébiránt csak 160 milliárd forint a magyar költségvetés hozzájárulása, a többi uniós támogatás. Meglehetősen választási ízű fogás a lakossági gázárak befagyasztása is, holott novembertől más körben 19 százalékos drágulás lép életbe. Egyre több a mostani hatalom újraválasztását elősegíteni hivatott csali is, amelyek közül az első az ötéves adócsökkentési program volt, a legutóbbi pedig - legalábbis lapzártánkig - a szintén öt évre előre rögzítendő nyugdíjkorrekció, valamint az új bérfelzárkóztatási program, 2010-re 100 ezer forintos minimálbérrel. Az euróhalasztásnak így az a köznapi olvasata, hogy gyorsabb csatlakozással ezek - vagy ezek egy része - nem volnának megvalósíthatók, és mindez csupán kormányzati szándék kérdése. Így nem lesz könnyű később a közös valuta átvétele mellett érvelni.

A megszorítások jövőre egyetlen területre, az államigazgatásra korlátozódnak. Itt a fő szabály az, hogy az idei - maradványcsökkenéssel korrigált - előirányzatnál 10 százalékkal kevesebbet lehet csak költeni. Az alapvető normatívák - óvodai nevelés, iskolai oktatás, szakképzés - nagyjából változatlanok maradnak, kivéve az alapfokú művészeti oktatást, amelynek támogatása tanulónként 20 százalékkal csökken. Több szociális jellegű feladat ellátásának "fejkvótája" szintén mérséklődik, beleértve a legrászorultabbak (időskorúak, betegek, fogyatékosok) otthoni vagy intézményen belüli segítését, ápolását is. Többnyire apadnak a helyi önkormányzatok által igényelhető támogatási keretek, legyen szó a víz- és csatornaszolgáltatás tarifáinak vagy a közművelődésnek a támogatásáról (a művészmozi-hálózat 200 millió forintos idei kerete például elfeleződik). Lakossági közműfejlesztések támogatására viszont az ideinél lényegesen több, 3 milliárd forint jut.

Összességében az önkormányzatok a pénzügyminiszter szerint 2900 milliárd forinttal gazdálkodhatnak, valamivel többel, mint az idén, beszámítva az uniós fejlesztési programokból származó, bőségesnek ígérkező forrásokat és az azokhoz rendelendő önrészt is. Ezt az összegzést "kissé elnagyoltnak" titulálta az MTI-nek adott nyilatkozatában Dióssy László, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki e szféra költségvetési támogatását csupán 1274 milliárd forintra teszi, ami pedig az idei előirányzatnál 40 milliárd forinttal kevesebb. Nem nehéz megjósolni, hogy a papíron már megkurtított önkormányzati, szociális, oktatási normatívák növelésére az egyéni körzetekben megválasztott országgyűlési képviselők minden kapcsolatukat bevetik. Hiszen ezt tették a korábbi költségvetési vitákban is, ám most, a választások előtti hónapokban még több esélyt látnak az eredményes lobbizásra.

FARKAS ZOLTÁN