2005. december. 03. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 13. 10:13 Gazdaság

Sajtóértesülés szerint január 1-én Kína felértékeli a jüant

Egy német gazdasági lap értesülése szerint Kína január elsején 7,2 százalékkal felértékeli a jüant a dollárhoz képest, ugyanakkor az amerikai pénzügyminiszter azt mondta, hogy erről nem tud semmit.

A WirtschaftsWoche azt közölte, hogy január 1-től 7,5 jüan ér majd 1 dollárt a jelenlegi 8,08 jüan helyett. A lap név nélkül nyilatkozó kínai kormányzati forrásokra hivatkozott. John Snow amerikai pénzügyminiszter, aki részt vesz a hét vezető ipari ország pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek szombati londoni ülésén, azt mondta, hogy nem kapott semmi ilyen tartalmú jelzést Kínától.

Kína július 21-én megszüntette a rögzített jüan/dollár árfolyamot és az ország legfontosabb kereskedelmi partnereinek valutáiból képzett kosárhoz kapcsolta a devizájának árfolyamát a szabad árfolyammozgást célként kitűző, régen várt reformok első lépéseként. Az akkori 8,11 jüan/dollár új árfolyam 2,1 százalékos
felértékelést jelent a dollárhoz képest, a mintegy egy évtizede érvényes 8,28 jüan/dollár helyett.

A korábbi árfolyampolitikát folyamatosan bírálta mind az Egyesült Államok, mind Kína többi kereskedelmi partnere, mert a jüant rendkívül alulértékeltnek tartották, és hangsúlyozták, hogy ez tisztességtelen előnyhöz juttatja a kínai exportőröket a világpiacon.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.