2005. október. 07. 17:45 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 07. 17:50 Gazdaság

Veres szerint megvalósítható az euró 2010-es bevezetése

Komoly intézkedésekkel, szigorú gazdaságpolitikával megvalósítható az euró 2010-es bevezetése - közölte a pénzügyminiszter.

Veres János elmondta: a 2006-os költségvetés szigorú, szolid bérnövekedéssel számol, és az 1,4 százalékos hiánycsökkentés lehetőséget teremt arra, hogy 2008-ra a magyar gazdaság megfeleljen az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek. Hozzátette: ehhez azonban változtatásokra van szükség, amely elsősorban az igazgatást, az oktatást és az egészségügyet érinti.

Az ötéves adóreform-programmal kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte a részletes vitában az ellenzék ebben a témában "érdemi kifogást" nem tett, a megvalósíthatóságának pedig az a garanciája, hogy egy már leírt kész terv áll rendelkezésre.

Vállalkozók helyzetéről szólva azt mondta: őket két intézkedés is érinti. Egyrészt jövőre teljesen megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás, ez összességében azt jelenti, mintegy 60 milliárd forint marad kint a vállalkozásoknál.

A 2006. január elsejétől 5 százalékkal csökkenő áfa "is hat a vállalkozásokra, hiszen a csökkenő fogyasztói árak révén a vállalkozások piacot tudnak nyerni Magyarországon". Versenyképessé válhatnak olyan szolgáltatások és termékek, amelyek a határ túlsó oldalán korábban nem voltak piac- és versenyképesek. Az áfa-csökkenésnek pedig piacbővítő hatása is lehet a hazai vállalkozásokra - állította a pénzügyminiszter.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.