2005. szeptember. 21. 09:19 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 21. 09:49 Gazdaság

New York elsüllyedt a Fed döntése miatt

Veszteséggel zártak a New York-i értékpapír-piacok: korábbi nyereségüket a Fed-kamatdöntést követően vesztették el, jóllehet a 25 bázispontos kamatemelés nagyjából megfelelt a várakozásoknak.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ugyanis a döntéssel együtt azt is "üzente", hogy folytatja kiszámított kamatpolitikáját, ami gyakorlatilag a kamatemelés folytatására való utalás is volt. Azaz az idén meglehet a másfél év alatt sorrendben 12. kamatemelés is. Valószínűleg december 13-án, 4 százalékra húzva majd fel az irányadó amerikai kamatot.

A New York-i tőzsde DJIA mutatója a napot végül 10481,52 ponton fejezte be, hétfőhöz képest 76,11 pont (0,72 százalék) süllyedéssel. A Nasdaq 13,92 pontot (0,65 százalékot) vesztett és 2131,34 ponton zárt. A dollár a Fed-döntéstől erőre kapott: tőzsdezáráskor az euró 1,2126 dolláron volt, a japán jenből 111,93-at adtak az amerikai pénzért. A banki részvények végül általában vesztesei lettek a napnak, jóllehet korábban a Goldman Sachs nagyon jó negyedéves eredményétől drágultak. Nagyot esett a Coca Cola és a PepsiCo is, mert a Lehman Brothers leminősítette az üdítőitalos cégek papírjait.

Egyes várakozások szerint a Katrina hurrikán okozta hatalmas gazdasági károk okán a Fed megfontolhatta volna az emelést. Mások szerint azonban kitart eddigi következetes politikája mellett, azaz még az idén további emelést hajt végre. A Fed -kamatszint több mint négy éves rekordmagasságban van az Egyesült Államokban. A magasabb kamatok kedvezőtlenek a részvények számára, mert növelik a cégek és a magánszemélyek hitelfelvételének költségeit.

Nyugat-európai körkép: zuhanás (Oldaltörés)

A Fed keddi kamatemelése, amely nem volt tekintettel sem az eddigi, sem a még fenyegető, további hurrikánkárokra, sem a kőolaj drágulására, aggodalmat keltett a befektetőkben a világgazdaság növekedésének kilátásai iránt, és a nagy nyugat-európai részvénypiacok szerdán meredek visszaeséssel kezdtek.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,46 százalékkal 1212,11 pontra csökkent szerda reggel. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 30 pont körüli veszteséggel indult szerdán, és nyitás után háromnegyed órával 14,8 pontos, azaz 0,27 százalékos veszteségnél járt. A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 35 pont körüli veszteséggel indult, és nyitás után háromnegyed órával 43,11 pontos, azaz 0,87 százalékos veszteségnél tartott. Párizsban a CAC-40 34 pont körüli veszteséggel kezdett, és nyitás után háromnegyed órával 21,34 pontos, azaz 0,47 százalékos veszteségben volt.

Szerda reggel az északi-tengeri Brent referenciafajta hordónként 65,11 dollár volt a legközelebbi határidőre, novemberi szállításra a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), 91 centtel drágább a keddi zárónál. Korábban reggel 1,09 dollárral, előtte hajnalban 1,02 dollárral, majd 1,15 dollárral volt drágább a keddi zárónál.

Szerdán tőzsdenyitáskor az euró 1,2204 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, háromnegyed óra múlva 1,2195 dollárnál tartott, 0,0074 dollárral drágábban a keddi későinél. Tőzsdenyitás előtt egy órával 1,2186 dollár volt az euró Londonban, két órával korábban 1,2183 dollár, a keddi New York-i késői 1,2124 dollár után. A Fed keddi kamatemelési döntése előtt közvetlenül 1,2160 dollár volt az euró.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.