2005. szeptember. 13. 15:12 Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 13. 15:21 Gazdaság

APEH: 11,6 milliárdos felajánlás az szja 1 százalékából

Az adóhatóság által eddig feldolgozott nyilatkozatok szerint az elmúlt évi szja-bevallások alapján több mint 4,33 millió bevallást készítő magánszemély közül 1,408 millióan rendelkeztek a személyi jövedelemadójuk egy, illetve egy-egy százalékáról - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese.

Az egyházaknak és a civil szervezeteknek, illetve kiemelt költségvetési előirányzatoknak felajánlott összeg a tavalyi adóbevallások alapján megközelíti a 11,6 milliárd forintot.

Az elnökhelyettes azt mondta: ha minden arra jogosult adózó felajánlotta volna adója 1-1 százalékát közhasznú célra, akkor a progresszíven adózó 2,9 millió magánszemély elméletileg 22,2 milliárd forintról rendelkezhetett volna.

Ehhez képest a benyújtott 2,232 millió nyilatkozat közül eddig feldolgozott több mint 2,1 millió nyilatkozat alapján megközelítőleg 11,6 milliárd forintot ajánlottak fel 24883 szervezet javára. Ezen szervezetek közé 24752 civil szervezet, 127 egyház és 4 kiemelt költségvetési előirányzat tartozik.

A 2005 augusztus végi állapot szerint a 127 egyháznak felajánlott összeg 3,4 milliárd forintot tesz ki, ami nagyjából azonos a múlt évben felajánlott 3,5 milliárd forinttal.

Hasonló a helyzet a civil szféra szervezeteinek felajánlott pénzeszközök tekintetében is: a 2005 augusztus végi adatok szerint a civil szervezetek javára 6,9 milliárd forintot ajánlottak fel, tavaly az összeg 7 milliárd forint volt. A kiemelt költségvetési előirányzatokra felajánlott összeg megközelítette az 1,3 milliárd forintot.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.