2005. július. 27. 08:58 Utolsó frissítés: 2005. július. 27. 09:02 Gazdaság

Éjjel is vadásznak a feketemunkásokra

Új törvény, több képzett felügyelő, jobb munkafeltételek, az ellenőrök presztízsének növelése - döntően ezek azok a feltételek, amelyek reményt adhatnak a munkaügyi ellenőrzés hatékonyságának erősödésére.

Papp István, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) áprilisban kinevezett új elnöke is úgy látja: a munkáltatók sokféle jogsértést követnek el - írja a Népszabadság. Arra számít, hogy a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény általa kidolgozott módosításával változik a mai rendkívül súlyos helyzet, és eredményesebben tudnak fellépni a bejelentés nélküli foglalkoztatás ellen.

A tervezet szerint differenciál a bírság mértéke attól függően, hogy a munkáltató egy vagy több jogszabályt sértett-e meg, illetve az ellenőrzést megelőző három éven belül szabtak-e ki rá munkaügyi bírságot azonos jogszabálysértés miatt - teszi hozzá a lap. Szempont az is, hogy a cég hány alkalmazottat foglalkoztat. Ennek jegyében 30 ezer forinttól 20 millióig terjedhet a kiszabható munkaügyi bírság.

Változik a bírság behajtásának gyakorlata, mivel a befizetések köztartozásnak minősülnek. Az, hogy a jövőben eltilthatják a szabálytalan foglalkoztatót tevékenysége folytatásától, az elnök szerint különös jelentőséggel bír például a nyilvántartásba vétel nélkül munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdálkodó szervezetek elleni küzdelemben.

Az év első felében 23 ezer munkáltató 25 692 telephelyét ellenőrizték a munkaügyi és munkabiztonsági felügyelők, és 20 871 gazdálkodónál találtak valamilyen szabályszegést. A legtöbb - 26 százalék - a foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos szabálytalanság volt, az esetek 19 százalékában elmulasztották a munkaviszony bejelentését, de 20 százalékot tesz ki a munkaidőre, a pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre, a szabadságra, a készenlétre és az ügyeletre vonatkozó jogszabályok megsértése is.

Figyelemre méltó adat, hogy 46 százalékkal csökkent a szabálytalanul foglalkoztatott külföldiek száma. A munkabiztonsági ellenőrzések 36 százalékában a munkaeszközök biztonságának hiányát tárták fel, s 16 százalékuk a munkahelyek és üzemek állapotát ítélte veszélyesnek.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.