Esti Hírlap: újrakezdés és csődbűntett?
Esti Hírlap Weekend néven hétvégi hetilapként indult újra az egykori délutáni bulvárújság, miközben hitelezői - köztük volt újságírói - 100 millió forintot követelnek, a felszámoló pedig feljelentést tett csődbűntett miatt.
Esti Hírlap Weekend néven hétvégi hetilapként indult újra az egykori délutáni bulvárújság, amelynek kiadói jogát a budapesti Media Full Service Kft. (MFS) szerezte meg - olvasható a holnap utcára kerülő HVG Cégvilág rovatában. Kiss L. György főszerkesztő a Napi Gazdaságnak azt nyilatkozta, az MFS a tavaly óta felszámolás alatt álló Esti Hírlap Kiadó és Vagyonkezelő Rt. (EH) felszámolójától vette át a jogokat, ezt azonban ott cáfolták a HVG-nek. Az rt által korábban felvett 19 millió forintos bankhitel fedezete volt a kiadói jog, amely bonyolult szerződéses kapcsolatok révén végül az EH-tulajdonos, a Vertical-Invest Szövetkezet bűnügyében gyanúsított Klivinyi Zoltán (HVG, 2003. augusztus 16.) érdekeltségébe került - derült ki a felszámoló tájékoztatásából.
Ezt alátámasztani látszanak a tavaly decemberben 3 millió forint törzstőkével alakult, az ígéretek szerint a Vasas Fáy utcai sportcsarnokát is üzemeltetni kívánó MFS Kft. tulajdonviszonyai. A kft-nek két tagja van, egy domonyi és egy budapesti hölgy, utóbbi, Kis Krisztina 2000-2002-ben a Klivinyi-érdekeltség Amistar Llc magyarországi fióktelepét vezette, s a külföldi tulajdonosok - köztük Klivinyi - kézbesítési megbízottja volt.
Kis - Pánczél Ferenc sikkasztással vádolt volt óbudai MSZP-s politikussal együtt (HVG, 2000. február 19.) - felügyelőbizottsági tag a Klivinyivel együttműködő MCS Artwork Kft.-ben, illetve a korábban EH-részvényes Play in House Kft.-ben. Az EH után nem maradt vagyon, így a közel 100 millió forintot követelő hitelezők, köztük a lap újságírói aligha kapják meg a pénzüket, a felszámoló ellenben feljelentést tett csődbűntett miatt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.