2005. június. 08. 08:30 Utolsó frissítés: 2005. június. 08. 08:39 Gazdaság

Új diszkontlánc jön Magyarországra

Noha a szakma évek óta az élelmiszer-kereskedelmi piac telítettségéről beszél, a Lidlnél is nagyobb Aldi épp most készül Magyarország meghódítására. A két diszkontlánc áldozatai a belterületi kisvállalkozók lesznek.

A Lidl után újabb "kemény" diszkontlánc tervezi Magyarországi megjelenését – írta a Mai Piac kereskedelmi szaklap alapján a Napi Gazdaság. Az Aldi, amely egyelőre piacvezetőnek számít Németországban a Lidl előtt, a lap szerint már építeni kezdte 140 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központját Biatorbágy mellett, az M1-es út közelében. A társaság állítólag elkezdte a munkatársak keresését is. 

Az Aldi rendkívül erős versenyben áll a Lidllel, az árháború a két cég között időről időre kiéleződik, amelynek a német vásárlók örülhetnek a leginkább. A hírek szerint az Aldi komolyan érdeklődik a magyar Profi üzletlánc iránt, amely tavaly 38 milliárd forint forgalmat ért el és 67 élelmiszerüzletet működtet. Sztanka-Tóth Magdaléna, a Csemege-Match Kereskedelmi Rt. külkapcsolati igazgatója a Világgazdaságnak azonban pletykának nevezte az eladásról szóló hírt.

Az Aldit egy testvérpár alapította, a társaság immár 5000 üzletet működtet világszerte. A két alapító Németország harmadik és negyedik leggazdagabbja, úgy, hogy a hírek szerint minden eladott termék után mindössze egy cent hasznuk van.

Az Aldi belépésével az árverseny élesedése várható, amelynek áldozatai a független, beszerzési társuláshoz nem csatlakozott kisvállalkozások lesznek, mivel a két német cég a hipermarketekkel ellentétben a belterületen nyit üzleteket - tette hozzá a lap. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.