Járulékkötelezettség lesz a tőkejövedelmek után
Egészségügyi hozzájárulást kell fizetni jövőre a tőkejövedelmek után - jelentette be a kormányszóvivő.
Jövő év január elsejétől négyszázalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a tőke- és osztalékjövedelmek, továbbá az árfolyamnyereségből, ingóság eladásából, illetve ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek után, évi 400 ezer forintos felső határral - jelentette be László Boglár a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: ettől a kamatjövedelmekre nem vonatkozó intézkedéstől tízmilliárd forint nagyságrendű többletbevételt várnak.
László Boglár elmondta: a saját jövedelemmel nem rendelkezők után 2006. január elsejétől a központi költségvetés befizetést teljesít az egészségbiztosítási alap számlájára, amelynek összege a hajléktalanok, a fogvatartottak, az őstermelők, az eltartottak, a jövedelemmel nem rendelkező családtagok után a mindenkori minimálbér kilenc százaléka, a családi pótlékban részesülők esetében a minimálbér felének kilenc százaléka, az egyetemi és főiskolai hallgatóknál a minimálbér háromnegyedének kilenc százaléka.
A szóvivő közlése szerint megosztják az Egészségbiztosítási Alap járulékbevételét az egyes kockázatok szerint. A munkáltató által fizetett, összesen 11 százaléknyi járulékból 7 százalék természetbeni, 4 százalék pedig pénzbeli juttatás lesz a jövő év elejétől. Járulékkötelesek lesznek szeptember elsejétől a megbízási díjból, a választott tisztségviselők díjazásából és 2007-től a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységekből származó jövedelmek.
László Boglár tájékoztatása szerint az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és munkaadói oldala az egészségbiztosítást felügyelő testületet hozhat létre, és az Idősügyi Tanács jogosítványt szerez a nyugdíjbiztosítás felügyeletére. A szóvivő az egészségügy finanszírozásával kapcsolatos kormánydöntések kapcsán elmondta: miközben a hatályos törvények szerint ellátási jogosultság biztosítási jogviszonyból fakad, a járulékfizetők száma mindössze 3,7 millió.
A Nyugdíjbiztosítási Alap törvényben előírt nullszaldós egyenlege az idén csak úgy tartható, hogy a költségvetés 187,2 milliárd forintot átutal, továbbá pótolja a nyugdíjreform miatt kieső 211,2 milliárd forint járulékbevételt. Ugyanakkor az
Egészségbiztosítási Alap ezévi hiánya 341,3 milliárd forint - fűzte hozzá László Boglár.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.