2005. május. 23. 13:18 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 23. 13:25 Gazdaság

Új szakaszokat adnak át az M0-s körgyűrűn

Több mint egy évtizedes szünet után novemberben újabb M0-s szakaszokat adnak át. Az idén induló építések eredményeként 2007-ben a 105 kilométernyi, főváros körüli gyorsforgalmi útból már közel 90-en közlekedhetünk. A körgyűrű teljes összezárásának idejét azonban még nem lehet tudni.

A 105 kilométeresre tervezett teljes M0-s körgyűrűből eddig 32 kilométer készült el – mondta a Világgazdaságnak Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. szóvivője. Az M1–M5-ös közötti déli szektor 1988 és 1994 között épült meg.

Hosszú szünet után az idén novemberben tovább bővül a körgyűrű. Ezúttal az M5-ös és M3-as sztrádák által határolt keleti szektoron adnak át két szakaszt: mégpedig az M5-ös és 4-es főút közötti 12,7 kilométernyi, valamint a 4-es főút Üllőt és Vecsést elkerülő mintegy 13 kilométernyi kétszer kétsávos gyorsforgalmi utat. Az előbbi építése 33,8, az utóbbié 12,5 milliárd forintba kerül, amelyet a költségvetésből finanszíroznak.

A keleti szektor folytatása is startra kész. A közel 40 kilométeres szakasz 335 millió eurós összköltségének 85 százalékát az EU kohéziós alapja, a fennmaradó részt pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) hitele – kiváltva ezzel az EU-s támogatáshoz szükséges költségvetési hányadot – biztosítja. A beruházások tervezett befejezési határideje 2007 vége.

A társaság a keleti szektor megépültéig tervezi az M0-s elsőként elkészült, déli szektorának bővítését is. Az M0-s északi szektorának az M3-as és a 10-es főút közötti szakasza nagy részét az új 2-es út jelenti. A még hiányzó északi Duna-híd (az M2-es és a 11-es út között) megépítésére indított közbeszerzési eljárásban a közeljövőben lesz eredményhirdetés. Ezt követően a körgyűrűből már csak a 10-es út és M1-es sztráda közötti nyugati szektor hiányzik majd.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.