2005. február. 22. 18:51 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 22. 19:05 Gazdaság

Díjvisszafizetésre szólították fel a Vodafone-t

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) felszólítja a Vodafone Rt.-t, hogy térítse vissza a megváltozott feltételek miatt a szerződéstől elálló előfizetőknek felszámított díjat.

Közleményben az OFE emlékeztet arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy az egyesület 2004. november 17-én, másodfokon jogerősen pert nyert a Vodafone ellen a társaság által alkalmazott Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) egyoldalú, tisztességtelen és jogszabályba ütköző módosítása miatt.

Ez alapján, január elején az OFE felszólító levélben kereste meg a Vodafone-t, érdeklődve, hogy a vállalat miként tesz eleget az ítéletben foglaltaknak. Az OFE közölte: a cég 2005. február 14-én kelt válaszleveléből kiderül, hogy az ÁSZF szövegéből "törlésre került, hogy a szolgáltató az adatforgalom függvényében jogosult a szolgáltatás korlátozására".

Az OFE álláspontja szerint az ítélet nyomán azok az előfizetők, akik az ÁSZF egyoldalú módosítását megelőzően, a korlátlan internethasználatra tekintettel kötöttek szerződést a szolgáltatóval, majd a korlátozás miatt felmondták azt, a Vodafone által velük megfizettetett elállási díjra jogosultak. Ennek ellenére az egyesülethez érkező panaszok arról tanúskodnak, hogy a Vodafone ezt nem hajlandó elismerni.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.