Kovács László az európai légitársaságokért aggódik
A szegény országok pénzügyi megsegítésének a növelése érdekében tervezett kerozin-adó bevezetése hátrányos helyzetbe hozná az EU légitársaságait, ha az elképzelés nem kap szélesebb körű nemzetközi támogatást - jelentette ki Kovács László, az Európai Bizottság adóügyekért és vámpolitikáért felelős tagja Berlinben, miután megbeszélést folytatott Hans Eichel német pénzügyminiszterrel.
Kovács alapvetően jó elgondolásnak tartja az adó bevezetését. A kérdés azonban az, hogy sikerül-e megállapodást kötni ebben a kérdésben más országokkal, így az Egyesült Államokkal, Kanadával és Japánnal, mivel ha csak az EU országok légi vállalatai esetében vezetik be az adót, az rontaná versenyképességüket - mondta.
Kovács László arra számít, hogy az EU országok egyhangúlag támogatják majd az új adófajta bevezetését, amikor a pénzügyminiszterek csütörtökön tárgyalnak a kérdésről. A kerozint jelenleg sehol a világon nem sújtják adóval.
A Der Spiegel című lap értesülése szerint Németország csütörtökön azt javasolja majd az EU pénzügyminisztereinek, hogy vezessenek be adót a repülőgép-üzemanyagra, ami 5-10 euróval megdrágítaná a repülőgépjegyek árát. A német, a brit, a francia és az olasz pénzügyminiszter a hónap elején a G7-ek ülésén megállapodott arról, hogy fontolóra veszik a kerozinadó bevezetését. A befolyó összegeket a szegény, jórészt afrikai államok támogatásának a növelésére fordítanák.
Az Egyesült Államok már jelezte nemtetszését és több légitársaságok is bírálta a javaslatot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.