Érmegyűjtők mondogatják, ha gazdája nem akar veszíteni a gyűjteményen, ugyanannyi idő alatt kell eladnia, mint amennyi idő alatt összegyűjtötte - márpedig egy-egy értékes kollekció beszerzése évtizedekbe telik. A régi és modern kori érmék gyűjtését sokan mégis jó befektetési lehetőségnek tartják, bár Nagy József, a 4-5 ezer tagot számláló Magyar Érmegyűjtők Egyesületének (MÉE) főtitkára szerint ritkán fordul elő, hogy valaki ebből gazdagszik meg. A pénzérmék árának emelkedése ugyanis bizonytalan: amit többen gyűjtenek, annak felmehet az ára, ám ha abbahagyják a vásárlást, megáll az értéknövekedés. Perger Árpád érmekereskedő például annak, aki befektetési célra keres nála érmét, főleg a régi aranypénzeket és a tallérokat ajánlja.

Aki kedvet érez ehhez a hobbihoz, az értékes régebbi és új pénzdarabokat az éremboltokban és az évente tucatnyi alkalommal rendezett árveréseken vásárolhatja meg, de a cserebere is népszerű a gyűjtők körében. Az érmék piaci árát a közhiedelemmel ellentétben egyébként nem a nemesfémtartalmuk és nem is annyira a koruk határozza meg, mint inkább a ritkaságuk és az állapotuk. Egy használatlan - szakszóval: verdefényes - érme például akár tízszer annyit érhet, mint kopott, sérült társa. Az első dénárnak nevezett magyar ezüstpénzt Szent István verette, az Árpád-házi uralkodók pénzei közül azonban Aba Sámuelé a legritkább, így közel tízannyit - vagyis körülbelül 400 ezer forintot - ér, mint az államalapítóé. A ritkaság jelentette értékre még érdekesebb példa Ferenc József arany tízkoronása, amelyből az átlagos évjáratúak 8 ezer forintért kelnek el, míg a ritkaságnak számító 1915-ös másfél millióért is elpasszolható.

Aranypénzt egyébként először Károly Róbert bocsátott ki Magyarországon, az igen szép és jó minőségű forintot Európa-szerte mindenütt szívesen fogadták el a kereskedők. A középkorban is működött már ugyanis egyfajta "monetáris unió" a kontinensen: eleinte íratlan szabályok, később, a 18. századtól nemzetközi egyezmények mondták ki, hogy az egyes, szövetségben lévő európai országoknak a kereskedelem megkönnyítése érdekében azonos súlyú és minőségű érméket kell verniük. A numizmatikusok ma Károly Róbert egydukátos, azaz 3,5 gramm súlyú, liliommal ékes vereteiért félmillió forintnál is többet fizetnek.

A legértékesebb régi magyar pénzérmék mégsem a Károly Róbert-féle aranyforintok, hanem az erdélyi fejedelmek parancsára veretett aranydukátok, amelyek a súlyegység többszörösét nyomják. Ezek a nagy címletű pénzérmék soha nem voltak forgalomban, inkább dísztárgynak számítottak, az uralkodók ajándékozták őket egymásnak. Ilyen célból készülhetett Apafi Mihály száz- és ötvendukátosa is 1667-ben. A két érme értéke felbecsülhetetlen, mivel mindössze egy-egy példány ismeretes belőlük: a százdukátos ma a bécsi Münzkabinettben van, az azonos verőtővel készült ötvenes pedig a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárában. A korabeli öt- és tízdukátosok már gyakoribbak, de így is, ha időnként felbukkannak egy-egy árverésen, Nagy József szerint 4-6 millió forintért cserélnek gazdát.

Az aranytallér - éppúgy, mint a gyémánt félkrajcár - csak a meséskönyvekben létezik. A tallér ugyanis ezüstből készült, váltópénzét, a 17. század derekán bevezetett krajcárt pedig ezüstből, illetve kisebb címleteit a 18. század közepétől rézből verték - állítja Torbágyi Melinda, a Magyar Numizmatikai Társulat főtitkára. Tallérokat manapság 80-500 ezer forintért lehet venni, a ritkább darabok persze drágábbak. Néhány főúr halálakor például az uralkodó engedélyezte az özvegynek, hogy kisebb példányszámban pénzt veressen a halott emlékére; az ilyen emléktallérok ára a milliós nagyságrendet közelíti. Szintén milliókért kelnek el a nagyon ritka, nem kör alakú, hanem szabályos sokszögletű érmék, az úgynevezett csegelyek.

A teljes érmevilág feltérképezéséhez kevés egy emberöltő - állítják a szakértők -, a gyűjtés elején ki kell választani egy kedves területet, aztán abban alaposan el kell mélyedni, mindenekelőtt olvasással és gyakorlati ismerkedéssel. A kezdő numizmatikusok közül sokan meg is fizetik a tanulópénzt. Torbágyi Melinda példaként említi azt a befektetőt, aki milliókért vásárolt római kori érméket a gyors meggazdagodás reményében, majd kiderült, olyan hamis pénzt sóztak rá, ami nem ért többet a benne lévő nemesfém áránál. A hamisítványokat a laikusok nehezen ismerik fel, a legjobb minőségű utánzatok pedig néha még a szakértőket is zavarba hozzák.

Érdekesség, hogy a hamis pénzek között is akadnak értékes darabok. Ilyenek például a 19. század elején tevékenykedett Carl Wilhelm Becker érméi. A művészi minőségű pénzutánzatoknak világszerte sok a rajongójuk, akik sokszor többet fizetnek értük, mint az eredeti példányokért. A Becker-érmék többségéről állítólag a mai napig nem derült ki, hogy hamisítvány, és eredeti pénzként forognak az aukciókon. Becker egyébként már kifejezetten a gyűjtők megtévesztésére készítette "hamiskáit". Az igazi hamis - vagyis fizetési célzattal, a korabeli kereskedők megtévesztésére gyártott - pénzek közül a középkoriak általában olcsóbbak az eredetinél, mivel csúnyábbak és silányabbak. Érdekesség viszont, hogy a római pénzeknek a barbár népek által készített utánzatai jóval drágábbak az igazinál, mivelhogy sokkal ritkábbak - állítja Perger Árpád.

Jeles történelmi és kulturális évfordulókra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is bocsát ki emlékpénzérméket, december elején került például forgalomba az idei utolsó darab, a "Pécsi ókeresztény sírkamrák" című, 5 ezer forintos névértékű emlékérme. Ezzel háromtagúvá vált a Világörökség részei Magyarországon sorozat, amelynek első két darabján a Hortobágyi Nemzeti Parkot, illetve Hollókőt öntötték ezüstbe. A 10 ezer példányban készült érme a Magyar Pénzverő Rt.-nél és az MNB-nél a kibocsátás után három hónapig névértéken kapható, ezt követően pedig már a piac határozza meg az árát. Ezek az érmék (amelyekkel egyébként fizetni is lehetne a boltokban, tehát pénznek számítanak) azonban viszonylag nagy példányszámban készülnek, minden gyűjtőnek jut belőlük, ezért az áruk sem emelkedik lényegesen - tudta meg a HVG Nudelmann László érmekereskedőtől. A 10-15 éve vert 500 forintos érmék többsége ma 800 forintot ér, ilyen például az 1986-os, a magyarok számára nem igazán emlékezetes foci-világbajnokság vagy az 1991-es pápalátogatás alkalmából vert ezüstpénz. A pénzverde érméi közül az 1966-ban vert Zrínyi-sorozat a legkeresettebb. A sorozat ezerforintos névértékű tagjából mindössze 330 darabot készítettek, piaci ára ma 1,5-2 millió forint között mozog, és folyamatosan emelkedik. A nagyméretű, 84,1 grammos aranypénz fémértéke egyébként 200 ezer forint körül lehet.

A nem gyűjtőknek tervezett, hétköznapi, úgynevezett forgalmi pénzek közül sokat, 8-9 ezer forintot ér az 1967-es, sima szélű tízfilléres, amiből csak 5 ezer darabot vertek, és az 1948-as "unatkozó munkásos" ötvenfilléres, amely szép, verdefényes állapotban jelenleg 4-5 ezer forintért adható el. Időről időre előfordul, hogy legendák alakulnak ki egyes forgalmi pénzérmék körül. Régebben az 1973-as kétforintos volt a sláger, azt tartották róla, hogy aranyat tartalmaz, és nagyon ritka, valójában azonban 800 ezret vertek belőle, aranyat pedig sohasem látott. Mostanában hasonló hisztéria övezi az 1946-1947-ben félig ezüstből vert Kossuth-ötforintost és az 1992-1998 között gyártott, szintén félig ezüst kétszázas érmét. Ezekben mindössze 6 gramm ezüst van, ennek ellenére olykor 30 ezer forintért is hirdetik az interneten, sőt Perger Árpád már 800 ezer forintos ajánlattal is találkozott, de hozzáértő gyűjtő a kétszázast ennyiért biztosan nem veszi meg, főleg mert az éremboltokban 250 forintért kapható. Numizmatikai értékük azonban - elvégre többmilliós példányban verték őket - nincsen, a MÉE például fémértéken, 160 forintért veszi be darabját, hogy beolvasztva más érméket készíttessen az alapanyagból. Keveset érnek a cégek által kibocsátott, dolgozóknak adományozott emlékérmek is, ezzel szemben a híres szobrászok által jegyzett, műalkotásnak számító plakettek ára idővel megemelkedhet.

HERMAN BERNADETT