Nem szankcionálhat az EU a magyar hiány miatt
Nem biztos, hogy az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei jövő heti brüsszeli ülésükön követik az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó ajánlását, hogy folytatni kell az államháztartási hiány miatt tavaly megkezdett eljárást - derült ki EU-elnökségi közlésekből pénteken.
Az Európai Bizottság, amely felügyel az uniós szabályok betartására, december 22-én megállapította, hogy nem voltak elég hatékonyak azok az intézkedések, amelyeket a magyar kormány hozott az államháztartási deficit korrigálására. A testület ennek megfelelően azt javasolta az EU pénzügyminiszteri tanácsának, döntsön úgy, hogy folytatni kell a túlzott deficit esetére megszabott eljárást, amelyet Magyarország és más EU-tagállamok esetében tavaly nyáron indítottak el.
Pénteken mindazonáltal a luxemburgi EU-elnökség egyik illetékese elmondta, egyelőre csak az bizonyos, hogy a szintén kiemelt görög és a magyar deficittúllépés ügyében vita várható mind az euróövezetet alkotó 12 tagország miniszteri csoportjában, mind a teljes unió huszonöt miniszterének körében. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy lesz-e döntés is az ügyben.
A European Voice című brüsszeli hetilapnak egy, az uniós tárgyalásokhoz közel álló forrás azt mondta, várakozásai szerint nem lesz szavazás ebben a témában a jövő heti találkozón. Joaquín Almunia pénzügyi EU-biztos ugyanakkor még a hét elején is úgy nyilatkozott, reméli, hogy a pénzügyi tanács követi a bizottság ajánlásait, és döntést hoz az ügyben.
A tanácsnak az EU növekedési és stabilitási egyezménye értelmében a magas hiány megállapítása esetén tovább kellene lépnie a deficiteljárásban, különösen Görögország esetében, amely euróövezeti tag, tehát pénzügyi szankciókkal is büntethető. Ez azonban sokak szerint nem lenne teljesen tisztességes, miután több nagy EU-tagország, köztük Németország és Franciaország már három éve komolyabb következmények nélkül "megússza", hogy államháztartási hiánya sorozatosan meghaladja a GDP-hez képest 3 százalékos előírást. Emellett éppen jelenleg, az év elején indult luxemburgi EU-elnökség mandátumának idején várható, hogy az unió dönt a szabályok rugalmasabbá tételéről, amely bizonyos esetekben engedélyezné a hiánytúllépést.
Magyarország esetében az eljárás folytatása sem adna lehetőséget semmilyen szankcióra. Egyelőre ugyanis csak az euróövezeten belüli országok számára kötelező a hiánynak a 3 százalékos szint alatt tartása, a többi állam számára a konvergencia az előírás.
Az Európai Bizottság decemberi közleménye szerint bizonyos előrehaladás ellenére a GDP-hez képest tavalyra tervezett 4,6 százalékos és a 2005-re tervezett 4,1 százalékos deficit valószínűleg 0,9 százalékponttal nagyobb lesz Magyarországon. A bizottság akkor hangsúlyozta: úgy tűnik, további intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy elérhető legyen a kormány által rögzített, és az EU pénzügyminiszteri tanácsa által is ajánlott cél, az, hogy 2008-ra a deficit 3 százalék alá kerüljön. Almunia akkor elmondta: a fő probléma az, hogy Magyarország a saját célkitűzéseit nem teljesíti, önnön konvergenciaprogramjától ér el. Hozzátette: a bizottsági intés célja ilyen esetekben az is, hogy figyelmeztesse az érintett országot: hiteles és hihető programot kell készítenie.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.