2004. december. 13. 11:33 eurohirek.hu Utolsó frissítés: 2004. december. 13. 11:51 Gazdaság

Leállhat a mobilgyártással a Siemens

Hírek szerint megszületett a döntés arról, hogy a Siemens - legalább részben - eladja veszteséges mobiltelefon-gyártó üzletágát. Egyes források azt is tudni vélik, hogy a kínai Ningbo Bird gyártócég a vevő.

A mobilok a legutóbbi üzleti évben 152 millió euró üzemi veszteséget okoztak a cégnek. A vállalatvezetés egyelőre cáfolja az eladásról szóló híreket, de bejelentette: nyitott arra, hogy minden kínálkozó opciót megvizsgáljon.

A Siemens felügyelő bizottságában ülő szakszervezeti képviselő úgy véli, hogy a cégvezetés nem volt képes hosszú távú stratégiát felmutatni. „Az alkalmazottak már éppen elég áldozatot hoztak”- mondta az IG Metall képviselője.

A dolgozók nyáron elfogadták a béremeléssel nem kompenzált hosszabb munkaidőt, így most becsapva érzik magukat. Úgy látják, hogy többletmunkájukkal az „eladósorba került menyasszonyt kellett kistafírozni”, és egyre nő a munkahelyük megszűnése miatt érzett aggodalmuk.

A német Siemens egy modelljét kénytelen volt visszahívni: az S65 szoftverhibás volt, a tavasszal piacra dobott „Xelibri” pedig nem aratott sikert, így beszüntették a gyártását. A cég összességében sokat veszített piaci részesedéséből a mobiltelefonok terén, és jelenleg a negyedik a világranglistán, amelyet a Nokia vezet, megelőzve a Samsungot és a Motorolát.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.