2004. december. 10. 11:17 Utolsó frissítés: 2004. december. 10. 11:19 Gazdaság

Csoportos létszámleépítés a Brau Unionnál

A munkavállalók mintegy 17 százalékát érintő csoportos létszámcsökkentést hajt végre 2005 elején a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. - közölte a társaság.

A Brau az idei évben kialakult nehéz piaci körülményekkel indokolja a lépést, illetve azzal, hogy a jövőbeni hatékonyabb működés és a versenyképesség megőrzése érdekében szükséges a szervezeti felépítés átszervezése.

A társaság azt is bejelentette, hogy Kelemen Irma, Németh Árpád és László Attila igazgatósági tagok 2004.12.31-iki hatállyal lemondtak tisztségükről.

A Brau Union sörgyár 2004 első félévében 390,7 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ami 83 százalékkal elmaradt az előző első féléves profittól. A társaság üzemi szintű nyeresége mindössze 341 millió forintot tett ki, szemben a múlt év első felében elért 2,36 milliárd forinttal.

A Brau árbevétele ugyanakkor 17,2 százalékkal 19,55 milliárd forintra nőtt.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.