2004. november. 25. 17:10 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 17:03 Gazdaság

Ismét szárnyalt az euró, gyengült a forint

Csütörtökön a dollárhoz viszonyítva újabb árfolyamrekordot döntött az euró, délután 1,3237 dolláron is állt. A forint átlagos forgalomban egész nap árnyalatnyival gyengébb volt, mint szerdán.

A szerdai euróerősödés oka elsősorban az volt, hogy Oroszország kilátásba helyezte euró-devizatartalékai növelését. A piacon dollárellenes a hangulat és a dollárgyengülés trendje folytatódik, az euró valószínűleg hamarosan eléri az 1,35 dollárt, majd ezután gyengülni kezd - mondta a Rabobank egyik londoni elemzője.

Az euró drágulása két hónappal ezelőtt kezdődött 1,20 dollárról elsősorban az amerikai külkereskedelmi és költségvetési kettős hiánnyal kapcsolatos aggodalmakra. Kedden erőteljesebben drágulni kezdett a G-20-ak csoportjának hétvégi berlini ülése után, mert a részt vevő ipari és fejlődő országok pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői a kiadott közleményben nem tettek említést egy esetleges egységes fellépésről az euró gyengítése érdekében.

A forint csütörtökön kicsit gyengült a bankközi devizapiacon, 15 óra 30 perc körül 13,14 százalékon állt a sáv erősoldalán, 2 bázisponttal gyengébben a szerdai szintnél. Dél körül hirtelen 50-70 fillérrel 245,90 forint/euróig gyengült Draskovics Tibor nyilatkozata miatt, amelyet a pénzügyminiszter az új jegybanktörvény alkotmányossága kapcsán tett. A kereskedők szerint a piacon nem tett jó benyomást, hogy a pénzügyminiszter a köztársasági elnök nevében jelentette ki, hogy a törvény kiállja az alkotmányossági kontrollt, így Mádl Ferenc államelnöknek nincs oka az aláírást megtagadni.
zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.