2004. október. 21. 09:51 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Egy évet is késhet az M7-es építése

Az M7-es Nagykanizsa és Becsehely közötti szakaszára tavaly kiírt közbeszerzést eredménytelennek minősíthetik, és koncessziót írhatnak ki a szakaszra, ami a beruházás egyéves késését is okozhatja.

A napokban dől el, hogy az M7-es Nagykanizsa és Becsehely közötti mintegy 18 kilométeres szakaszára kiírt közbeszerzésen hirdetnek-e eredményt, vagy eredménytelennek nyilvánítják a pályázatot, tudta meg a Világgazdaság. A lap információi szerint ez utóbbi esetben koncessziós pályázatot írnának ki. Ha így történik, várhatóan ezt a szakaszt összevonnák a balatoni sztráda még hiányzó, Nagykanizsa–Balatonkeresztúr szakaszával, s így tennék vonzóbbá a projektet a koncesszornak. Ez az utóbbinak azonban még nincs építési engedélye.



A lap úgy tudja, hogy a pályázat beadásakor kitűzött szeptember közepi eredményhirdetést is a koncessziós elképzelések miatt napolták el. November közepéig azonban mindenképpen dönteni kell: nyertest hirdetnek, vagy eredménytelennek minősítik a pályázatot. Addigra ugyanis lejár a törvény által engedélyezett kétszer harmincnapos hosszabbítási lehetőség. Az eredménytelenséget – a lap szerint – a kiíró Nemzeti Autópálya (NA) Rt. azzal indokolná, hogy a szerződés teljesítésre alkalmatlan.



Ezt azonban szakmai körökben aggályosnak és törvénysértőnek tartják. Ezért a pályázók joggal számíthatnak kártérítésre – fogalmaznak. Szerintük forráshiányra nem hivatkozhatnak, hiszen a tavaly elfogadott sztrádatörvény értelmében erre a – mintegy 36 milliárd forint értékű – beruházásra is biztosított a fedezet, függetlenül az éves költségvetésektől. A beruházás 2006. december végi határideje is kitolódna, akár egy évvel – vélik a szakértők. A lap információi szerint az NA Rt. is a mostani pályázat lezárása, azaz az eredményhirdetés mellett van. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a sztrádatársaság igazgatósága pénteken dönt a kérdésről, bár a végső szót azonban a szaktárca mondja ki. (VG)
zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.