2004. augusztus. 31. 17:23 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Putyin segít leverni az olajárat

Vlagyimir Putyin elnök a franciáknak és a németeknek megígérte, hogy az orosz kitermelés fokozásával segít letörni az olajárakat. Az ígéret megtette hatását és lenyomta az árakat a nyersolaj-piacokon.

Oroszország fokozza nyersolaj kitermelését és exportját - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden Szocsiban, ahol Jacques Chirac francia államfővel és Gerhard Schröder német kancellárral is folytatott megbeszéléséket. Az idei termelés 450 millió tonnát tesz ki a tavalyi 421 millió tonna után, míg a kivitel a tavalyi 228 millióról az idén 255 millió tonnára nő – mondta Putyin. Az orosz elnök jelezte, hogy, hogy a nagyobb termelésből "minden orosz olajtársaság" kiveszi részét, célozva ezzel a Jukosz termelésének várható alakulására.



Kijelentését a londoni olajpiac azonnali árcsökkenéssel vette tudomásul: az októberi határidős Brent ára hordónként 39,62 dollárig süllyedt, péntekhez képest mintegy dollárnyit vesztett árából.



Közben bejelentették, hogy az iraki olajkivitel már ismét a napi 1,7 millió hordós szint közelében van, azaz az exportot visszavető, a hét végi szabotázsakciókból fakadó károkat gyakorlatilag sikerült a déli vezetékeken kijavítani és az észak-iraki exportvezetéken is ömlik Törökország felé az iraki nyersolaj.



(MTI)
zöldhasú
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.