Hat-hét százalékkal drágulhat a gáz
Kormányzati körökben azt mérlegelik, hogy már októberben elkezdjék-e a gázár-emelést, vagy januárban jöjjön egy nagyobb lépés – írja a Népszabadság. Az OMV-ről eközben kiderült, hogy nem nyújtott be ajánlatot a Mol gázüzletágára, csak információt szerzett.
Január elején minden bizonnyal tíz százalék körüli áremelésnek kellene bekövetkeznie az eddigi ismeretek alapján, ha azonban október elejére előrehoznák az áremelés egy részét és úgy csökkentenék a gázártámogatást, hogy az átlagosan hat-hét százalékkal emelné meg a lakossági árakat.
Az áremelést a bevezetést megelőzően egy hónappal korábban kellene bejelenteni, de ha a támogatások csökkentésével oldják meg a drágulást, akkor nem kell ehhez az időbeli szabályhoz igazodni.
Kié lesz a gázcsap?
Az osztrák OMV megvizsgálta a Mol gázüzletágának megvételének lehetőségét, de végül nem nyújtott be ajánlatot - jelentette ki az APA hírügynökség kérdésére a Molban 9,1 százalékos tulajdonos OMV. Szakmai körökben nem okozott meglepetést az OMV lépése, többen úgy vélték, hogy csak információkat akart szerezni - írja a Népszabadság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.