2004. augusztus. 16. 09:03 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Már Venezuela miatt is drágul az olaj

Hétfőn az eddigi árfelhajtó tényezők mellett a venezuelai választások is emelték az olajárat, amely így elérte a 46,9 dollárt.

Az iraki konfliktus, az OPEC kapacitás-többletének hiánya és a Jukosz termelése körüli bizonytalanságok után, a Venezuela miatti aggodalmak is hozzájárultak az olajárak további emelkedéséhez.



A hét végén tartott venezuelai népszavazás eredménye alapján úgy tűnik, Hugo Chavez államfő nem kapott bizalmat ahhoz, hogy továbbra is megtartsa elnöki posztját, emiatt 30 napon belül esetleg elnökválasztást kell kiírni. A világ ötödik legnagyobb olajexportőr országának kivitelében eddig ugyan nem volt fennakadás, ám megfigyelők tartanak attól, hogy a politikai bizonytalanságban az ellenzék sztrájkokat szervez majd.



Irakban a síita lázadás megakadályozta, hogy az ország déli fő olajcsővezetékét megnyissák, emiatt az ország kivitele már közel egy hete mindössze 900 ezer hordónyi, ami a normális szint felét teszi ki. Az ár a szakértők szerint újabb ellenállási szinteket, előbb a hordónkénti 47,46 dolláros, majd az 50 dolláros árszintet fogja átlépni.



A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolaj-fajta a legközelebbi, szeptemberi határidőre hétfő reggel hordónként 46,31 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus kereskedésében, 28 centtel drágább a pénteki New York-i záróárnál.
zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.