2004. augusztus. 03. 15:01 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Csúszhat az M0-ás híd építése

A budakalászi és a szigetmonostori önkormányzatának tulajdoni hozzájárulása hiányában az építési engedélyt a Közúti Közlekedési Felügyelet elutasította, így csúszhat az Újpest és Budakalász közötti M0-ás szakasz építése.

A két önkormányzat olyan különböző feltételekhez köti a területüket érintő híd építését, amelyek nem teljesíthetők - mondta a közlekedési tárca részéről Mihály Miklós. Szigetmonostor lakosainak a dunai kompokra való ingyenes bérlet biztosításához, és a kompjáratok sűrítéséhez köti az engedély kiadását, ami eleve megoldhatatlan lenne, míg Budakalász a beruházás részeként a települést elkerülő útnak a hídépítéssel egyidőben végrehajtott megépítéséhez kér garanciát a tárcától, amit szintén nem lehet megadni - tette hozzá.



Az építési engedély kérdése így másodfokon a Közlekedési Főfelügyelethez kerül majd, s csak az engedély megérkezését követően kerülhet sor még ebben az évben arra a közbeszerzési eljárásra, amelynek alapján eldőlhet, hogy ki kapja meg a megbízatást a Nemzeti Autópálya Rt.-től a 30-40 milliárd forint értékű híd építéséhez.



Szilágyi Lajos Szigetmonostor polgármestere az elmondta: továbbra is ragaszkodnak az ingyenes komphasználathoz, mert a 3000-es lakosság döntő része Budapestre jár dolgozni, s a közlekedéssel járó többletkiadás aránytalanul nagy terhet ró a családi költségvetésekre. Budakalász polgármestere szerint az 5 kilométer hosszú, a várost elkerülő út megépítése a halaszthatatlan, a településen az átmenő forgalom ugyanis olyan méretek ölt már, ami szinte elviselhetetlen az ott élők számára. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a tárca az M0-s híd megépítésével egyidőben garantálja az út elkészítését - mondta Harcsa Lajos polgármester.



(MTI)
zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.