Liza Minnellinek nem volt szerződése a magyar szervezőkkel
Az amerikai énekesnő ügyvédje szerint Minnelli menedzsmentje időben figyelmeztette a szervezőket arra, hogy ne reklámozzák az eseményt, és ne árusítsanak rá jegyeket. Az ügyet vizsgáló rendőrség szerint a koncertszervező szerdán bemutatott egy szerződésnek látszó, angol nyelvű iratot.
Arrow elmondta, hogy koncertről soha nem született szerződés Liza Minnelli képviselői és a magyar kft. között. Valóban tárgyaltak Bona Ágnessel - a kft. ügyvezetőjével - koncertről, de eredményre nem jutottak. Mint az ügyvéd elmondta, időben figyelmeztették a szervezőket arra, hogy ne reklámozzák az eseményt, és ne árusítsanak rá jegyeket. Az ügyvéd szerint tavaly is folytak tárgyalások arról, hogy még abban az évben rendeznek egy budapesti koncertet, de az sem vezetett eredményre.
A BRFK kedden egyeztetett a koncert szervezőivel arról, hogy még aznap beviszik a dokumentumokat a rendőrségre. Ezek között volt egy februári koncertre vonatkozó szerződés, és a szervezők egy e-mail-levelezést is csatoltak, amelyben szerepel a július 10-ei dátum, Budapest megnevezése és a művésznő neve. Ezeket a leveleket a szervezők Liza Minnelli menedzsmentjétől kapták - mondta Kovács József alezredes, a BRFK vizsgálati főosztály gazdaságvédelmi osztályának munkatársa.
A BRFK hétfőn csalás bűntette gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az elmaradt koncerttel kapcsolatban. "A BRFK az iratok és a szerződések alapján azt vizsgálja, hogy valóban csalás történt-e, vagy a művésznő mondta le a koncertet" - mondta Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.