2004. június. 17. 17:06
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Rekordbevétel az RTL Klubnál májusban
Minden korábbinál nagyobb, 3,9 milliárd forintos bevételt könyvelt el májusban a Magyar RTL Televízió Rt..
"A magasabb bevételek nem feltétlenül jelentenek magasabb profitot" - jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Dirk Gerkens vezérigazgató, utalva arra, az utóbbi időben "néhány új beruházást tett" a cég. Steve Varcoe kereskedelmi igazgató a sajtótájékoztatón közölte: reklámszpotok értékesítéséből 13,3 milliárdos bevétele származott a társaságnak az év első öt hónapjában, ami 24 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakának adatánál, az összegben egyebek mellett a nemzetközi gyakorlat szerint 15 százalékos ügynökségi jutalék is szerepel.
A cég vezetői az idén az év elején 26,6 milliárd forintos reklámbevételről számoltak be 2003-ra vonatkozóan, ami az egy évvel korábbihoz képest hét és fél százalékos növekedés. A csatorna nemrég 21 százalékkal emelte hirdetési árait, ám az elmúlt években ez volt az első jelentősebb ilyen lépésük. Az RTL Klub által január elsején bevezetett mozgó csatornaáras értékesítési rendszerről az igazgató elmondta, hogy - noha az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot folytat - "az RTL Klub nem kapott hivatalos tiltakozást egyetlen ügyfelétől vagy ügynökségtől sem" az új, szerintük megbízható és kiszámítható szisztémával kapcsolatban.
Az RTL Klub év elején bevezette az angolszász piacon megszokott SAP (Station Average Price)-alapú értékesítési stratégiát, amelynek működési elve alapján a hirdető továbbra is az elért nézők után fizet, de egy százaléknyi nézettség árát a piac, tehát a kereslet határozza meg, illetve hajtja fel.
(MTI, hvg.hu)

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.