2004. május. 10. 14:07 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Mol: 265 forintra drágulhat a benzin

A nemzetközi kőolajpiacok jelenlegi extrém helyzete ellenére sem tűnik jelenleg reálisnak a literenkénti 300 forintos benzinár - mondta a Mol illetékese.

Hogyha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a benzin fogyasztói ára esetében a jelenlegi literenkénti 250 forint árhoz képest 10-15 forintos drágulást, a dízel ára esetében pedig 10-20 forintos drágulást (230-240 forint/liter) tart elképzelhetőnek a Mol Rt. – mondta Horváth Ferenc. Az ügyvezető igazgató hozzátette: hosszabb távon valószínűtlennek tartja, hogy a benzinár visszamenjen a korábbi 200-220 forintos ársávba, de úgy vélte, hogy a jelenleginél alacsonyabb árszintre kerülhet.



Az MTI ECO-nak nyilatkozó Horváth Ferenc azt is elmondta: a Mol üzemanyagár-képzését alapvetően a nemzetközi olaj és kőolaj-jegyzési árak, valamint a forint/dollár árfolyam alakulása határozza meg. A Mol a jelenlegi helyzetben azonban figyelembe veszi azt is, hogy egy esetleges újabb áremelés milyen hatással lenne a magyarországi fogyasztásra. Hasonlóképpen tett a Mol 2000 júniusában is, amikor a benzinár szintén 250 forintos történelmi csúcsra drágult. Jelenleg az üzemanyag jegyzési ára lényegesen magasabb, mint 2000 júniusában volt, a forint/dollár árfolyam azonban alacsonyabb, így alakulhatott ki a jelenlegi árszint.
zöldhasú
Hirdetés