Csökkent a munkanélküliség az első negyedévben
Az idei év első három hónapjában a munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 6,4 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idén január-márciusban a hazai munkavállalási korú népesség 63,8 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon, ami 0,2 százalékpontos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A jelentés szerint a változás a nők nyugdíjkorhatárának kitolódása mellett következett be.
A munkanélküliek 45,2 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya alacsonyabb volt a december-februári értéknél 1,3 százalékponttal, de magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A munkanélküliség átlagos időtartama a három hónap átlagában 16,6 hónap volt.
A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,1 százalék, az ebbe a korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 14,2 százalék, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint 2003 ugyanezen időszakában. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.