2004. március. 04. 12:05
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Leváltották a Disney és a Shell vezetőit
A Royal Dutch/Shell csoport vezérigazgatóját a túlbecsült olajkészletek miatt, a Walt Disney elnökét pedig részben a Comcast felvásárlási ajánlata miatt küldték el a részvényesek.
Sir Philip Watts, a Shell vezérigazgatója azután kényszerül távozni posztjáról, hogy az év elején bejelentette: a cég kőolaj készletei 20 százalékkal alacsonyabbak az előzetesen közölt adatoknál. Helyét Jeroen van der Veer váltja fel, aki a csoport hollandiai ága, a Royal Dutch elnöke.
Watts kőolajkészletekről szóló bejelentését követően megingott a befektetők bizalma, és csökkent a részvények árfolyama, melyet csak tetézett, hogy Watts kis könyvelési malőrnek titulálta az esetet, és kijelentette, nem áll szándékában megbízatása lejárta előtt távozni a cég éléről. Ezek után újabb készlet-felülvizsgálatot ajánlott fel, mely a részvényesek teljes elfordulásához vezetett.
Változások kezdődtek a szórakoztatóipari óriás Walt Disney házatáján is, az eddigi elnök-vezérigazgató Michael Eisner kénytelen megválni elnöki posztjától. A cég részvényeseinek tegnap Philadelphiaban tartott ötórás közgyűlésén ugyanis az elnöki és vezérigazgatói poszt különválasztásáról döntöttek.
A részvényesek szerint egy, a befektetők érdekeit erőteljesebben képviselő elnökre van szükség ahhoz, hogy a Dinsey képes legyen visszautasítani, illetve kivédeni a Comcast több milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.