2004. március. 03. 18:58
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Jóval kisebb az államháztartás hiánya a vártnál
A Pénzügyminisztérium által prognosztizáltnál is jóval kevesebb lett a februári államháztartási hiány. A helyi önkormányzatok nélkül számított hiány 122,7 milliárd forint lett.
A Pénzügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint a kéthavi deficit az egész évre tervezett hiány 28,9 százaléka. A minisztérium prognózisa a februári hiányt előzetesen 170,9 milliárd forintra becsülte, ezzel szemben a deficit 122,7 milliárd forint lett az év második hónapjában. A központi költségvetés februárban 72,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 56,5 milliárd forintos hiánnyal zártak. Az elkülönített állami pénzalapoknál 6,6 milliárd forintos többlet keletkezett – tudósít az MTI.
A kiadások a várakozásoknál kedvezőbben alakultak. A központi költségvetési szervek és a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai mintegy 26 milliárd forinttal alacsonyabbak voltak. Az előzetes becslésnél a február havi központi költségvetési bevétel közel 15 milliárd forinttal lett magasabb, melynek alakulásában szerepet játszott, hogy a társasági adó-bevételek mintegy 5 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadó bevételek pedig 4,4 milliárd forinttal meghaladták a tárca várakozásait. A vártnál 5 milliárd forinttal magasabbak lettek a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei is.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.