2004. február. 26. 20:12
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Franciaország eladja ipari zászlóshajóit, a Renault-t és a France Telecomot
Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök radikális váltást harangozott be a francia ipar- és költségvetési politikában. Folytatják a privatizációt, eladják többek között a France Telecom, a Renault, az Alstom energetikai, hajóépítő és járműgyártó, valamint a Thales hadiipari céget.
A francia miniszterelnök egy gazdasági újságírókkal folytatott csütörtöki beszélgetésen kifejtette: vissza kell fogni az állami költekezést, radikálisan csökkenteni kell az állami szerepvállalást az iparban, folytatva az állami vállalatok kiárusítását. Utalt arra, hogy a kormány kész feladni a francia ipar zászlóshajóit. Mint mondta, a globalizáció jelenlegi fokán anakronizmus, hogy az állam nemzetközi üzleti tranzakciókba bocsátkozik, a vállalkozói szektorból tehát ki kell vonulnia.
Raffarin azt is jelezte, hogy az idén várt 1,7 százalékos gazdasági növekedés kevés lesz a költségvetési deficit lefaragásához, de remélhető, hogy 2005-ig a deficitet sikerül leszorítani az EU által megengedett határra.
Amikor újságírók megkérdezték, mit tenne Raffarin, ha a brit Vodafone fel akarná vásárolni a Vivendit vagy brit-holland Unilever a Danone-t, a miniszterelnök kitérő választ adott, s érzékeltette: nem bánja, ha EU-tagállamok vállalatai a vásárlók. Ám ha nemzetközi konszernek, azaz nem EU-cégek fenyegetnek európai cégeket, véleménye szerint az unió tagországainak össze kell fogniuk. Negatív példának hozta fel az európai összefogás elmaradását akkor, amikor a közelmúltban a Pechiney alumínium- és csomagoló óriást a kanadai Alcan ellenállás nélkül bekebelezte. (AFP)

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.