A tiltást egyébként is csak gumicsontnak látják sokan.
Hiába nem támogatja a magyarok többsége sem a Pride betiltását, sem a nemek belefoglalását az Alaptörvénybe, az Orbán kormány mégis erre készül – írja a Népszava, a lap megbízásából készült Publicus kutatásra hivatkozva.
A reprezentatív felmérés szerint az emberek 64 százaléka szerint nem fontos beleírni az Alaptörvénybe, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, valamivel több, mint az emberek negyede viszont egyetért a módosítással. Valamivel kisebb azoknak a százaléka, aki szerint nem szükséges a Pride betiltása, az összes megkérdezett 56 százaléka gondolja ezt. Ebben a kérdésben viszont élesen megjelennek a pártpreferenciák, a Fidesz szavazók fele a teljes, egy hónapos rendezvény sorozatot betiltaná, további 21 százalék pedig csak a felvonulást. A Tisza Párt szavazóinak viszont mindössze 1 százaléka mondta azt, hogy a Pride-ot be kéne tiltani, 90 százalék szerint erre nincs szükség.
A felmérés megkérdezte arról is az embereket, hogy a felsorolt állítások közül mit tartanak a leginkább igaznak a Pride betiltásával kapcsolatban. A legtöbben (42 százalék) erre azt válaszolták, hogy ez csak figyelemelterelés fontosabb ügyekről, a második legnépszerűbb válasz (26 százalék) szerint pedig arról van szó, hogy a Fidesz, a szavazói körében népszerűtlen társadalmi csoport ellen fordulva szeretné megerősíteni a táborát. További 20 százalék szerint „gyermekvédelmi intézkedésről” van szó.
Szerdán írtuk meg, hogy a Fidesz benyújtotta az Alaptörvény 15. módosításáról szóló javaslatot, amely rögzíti, hogy
- az ember férfi vagy nő;
- mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen;
- minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz;
- felfüggeszthető a magyar állampolgársága annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent;
- tilos a kábítószer előállítása, használata, terjesztése és népszerűsítése.
A tervezett módosítással a kormánypárt alaposan átírná a veszélyhelyzet fenntartására vonatkozó szabályokat, illetve a nőket is helyreteszi, a teremtés sorrendje szerint rögzítve, hogy „az ember férfi vagy nő. Az apa férfi, az anya nő.”
Nyitókép: Fazekas István