2003. október. 22. 13:00 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Versenyhivatal: megszűnt az eljárás a Westel-Fotex ügyben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa megszüntette a verseny-felügyeleti eljárást a Westel Mobil Rt., a Fotex csoport és az ahhoz tartozó Keravill Rt.-vel kapcsolatban – jelentette be a versenyhivatal szerdán.

A GVH az eljárást azért indította, mert olyan szerződésmódosításokat kezdeményeztek a Westel szolgáltatásokat értékesítő üzletkötőkkel, amelyek felvetették a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést. A "DOMINO" csomagok és kártyák értékesítésére vonatkozó szerződések esetében a Westel határozta meg a fogyasztói árat, a kereskedelmi árrést. A szerződések kizárólagos beszerzésre vonatkozó olyan előírásokat is tartalmaztak, amelyek ellentétesek a versenykorlátozó megállapodásokat tiltó törvényi előírásokkal.
A GVH versenytanácsa megállapította, hogy a Westel és a Fotex csoport, illetve a Fotex csoport és az al-kereskedők közötti kapcsolat ügynöki jellegű. Így a kereskedők, az al-kereskedők versenyjogi értelemben nem tekinthetők független vállalkozásoknak, s az ügynöki szerződések még abban az esetben sem minősülnek független vállalkozások közötti megállapodásoknak, ha azokban versenykorlátozó kikötések szerepelnek. A versenytanács szerint a Westel a kereskedőkkel szemben nincs gazdasági erőfölényes helyzetben. A tartós üzleti kapcsolatot eredményező szerződéseknél valamelyik fél kiszolgáltatottsága ugyan gyakran felvethető, e helyzetet azonban a versenyjog nem minősíti gazdasági erőfölénynek. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés