Az IMF az ukránokkal tárgyal
A Nemzetközi Valutaalap szakértői a jövő évi ukrán költségvetésről, az energiaágazat reformjáról kezdenek egyeztetést Kijevben a hónap végétől.
Max Alier IMF-küldöttségvezető hangsúlyozta: technikai jellegű megbeszélések lesznek, a hitelfolyósítás felújításának kérdése nem kerül szóba. A szakértők augusztus 29-étől egy héten át tartózkodnak az ukrán fővárosban.
Az IMF egy éve, márciusban leállította a 2010 júliusában indított 15,5 milliárd dolláros ukrán hitelprogramot, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a női nyugdíjkorhatár 55 évről 60 évre emelését és a lakossági gázár növelését.
A kormány később részben beadta derekát, a parlament elé terjesztette a nyugdíjreform tervezetét, amelyet a törvényhozás tavaly júliusban jóvá is hagyott. A Nemzetközi Valutaalap azonban nem újította fel a hitelfolyósítást, miután nem teljesült a másik fontos követelése, a lakossági gázár 50 százalékos emelése.
Ezt a népszerűtlen lépést azonban vonakodik megtenni a kijevi kormány, elemzők szerint most meg különösen, röviddel az októberi parlamenti választások előtt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.