2010. november. 18. 05:40 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2010. november. 18. 05:17 Hazai gazdaság

Távozik a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke

Nagy Csaba, aki egyben az OTP-pénztárak vezetője, lemondását a csoporton belüli elfoglaltsága indokolta, de más lehet a háttérben - írja a Napi Gazdaság.

A Napi Gazdaság információja szerint lemondott a magán-nyugdíjpénztári szektor száz százalékát tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöki posztjáról Nagy Csaba, aki egyben az OTP-pénztárak vezetője. Távozását a csoporton belüli elfoglaltsága indokolta - írja a lap csütörtöki számában.

A szektorban azonban azt beszélik, hogy az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor nem akarta, hogy a magánpénztárak körül kialakult, a jövőben nagy valószínűséggel elmérgesedő csatározás közepette gyakran hangozzék el a bank neve - írja a lap. Nagy Csaba utódja Bába Julianna, az AXA Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke lett. A vezetőváltás alighanem módosulást hoz a Stabilitás stratégiájában is. A lap úgy tudja, hogy a szövetség még erőteljesebb ellenkampányba kezd.

 

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.