2010. november. 02. 13:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 02. 13:44 Hazai gazdaság

Jobbik szerint általános vitára sem alkalmas a költségvetés

Nyikos László jobbikos képviselő keddel elmondta: a Jobbik előzetes véleménye szerint a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat még általános vitára sem alkalmas.

A számvevőszéki és költségvetési bizottság jobbikos elnöke indoklásként kijelentette, hogy a kormány által tíz évre előirányzott egymillió munkahely megteremtésének még az első lépéseit sem látják. Hozzátette, véleményük szerint a közszférában tervezett 25-30 ezer fős elbocsátások inkább visszalépést jelentenek. Úgy fogalmazott, hogy az új munkahelyek megteremtésére az Új Széchényi-tervben csak remények, ígéretek vannak, de kézzelfogható megfogalmazások nincsenek.

Bírálta, hogy a költségvetés nem összehasonlítható semmivel, mert csak a 2011-es évről beszél. Véleménye szerint legalább a 2009-es tényszámot és a 2010-es előirányzatot a jövő évi terv mellé kellett volna tenni. Nyikos László úgy látja, hogy a problémát tetőzi a minisztériumok összevonása, mert a tárcák előirányzatait nem lehet összehasonlítani jogelődjeikével.

Szintén problémásnak tartotta, hogy nem elég részletes a büdzsé tervezete. Szavai szerint így viszont a parlamentnek egy "biankó csekket" kellene elfogadnia. Leszögezte, hogy a kellő részletesség hiányában nem lehet érdemi vitát folytatni a tervezetről.

"A kormány leépíti a demokráciát"

A sajtótájékoztatón részt vett Bertha Szilvia is, aki arról beszélt, hogy a múlt héten "ismét tanúi lehettünk, hogy hogyan próbálja a hatalmával visszaélve a Fidesz vezetése leépíteni a demokráciát és felszámolni a jogállamiságot". Mint mondta, egy pénteken benyújtott jogszabálytervezet már "a köztisztviselők szintjén is beépíti a kormánytisztviselői réteg politikai kiszolgáltatottságát", mert közülük is bárkit, bármikor el lehet majd küldeni. Megjegyezte, hogy egyúttal a "kormány saját sleppjét" is be lehet juttatni a köztisztviselői állományba.

Szerinte ezek is azt mutatják, hogy a kormányoldal hosszú távra készül berendezkedni, és ehhez "lábbal tiporja a jogállamiságot, a demokratikus intézményeket és azon dolgozik, hogy megteremtse önnön leválthatatlanságát".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?