A Goût de / Good France program keretében március 19-én öt kontinens 1000 séfje, 1300 vendéglátóhelyen vacsoramenüvel tiszteleg a francia gasztronómiának. Magyarországon tíz étterem vesz részt az Alain Ducasse francia séf és a francia Külügy- és Nemzetközi Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett projektben.
Auguste Escoffier, az ikonikus francia séf, a haute cusine megteremtője ötölte ki még 1912-ben, hogy egy időben ugyanazt a francia vacsorát szolgálják fel az egész világon. Ezen, a gasztronómia történetében epikuroszinak nevezett vacsorán több mint 4000 vendég vett részt a világ 37 éttermében, Párizstól Bombayig, Londontól Yokohamáig. Úgy tűnt, ezzel hagyomány teremtődik, és minden évben hasonló vacsora szerveződhet, de a történelem közbeszólt, s az I. világháború elsöpörte a szép ideát.
A francia konyhát azonban semmi sem tudta megrendíteni, él, vírul, fejlődik, és olyan értéket képvisel, amely felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Ennek nyomán szerveződött a mostani világesemény, amely remélhetőleg immáron tényleg hagyományt teremt. A részt vevő éttermek séfjei azonban szabadon engedhetik fantáziájukat, kreativításukat, miként prezentálják menüikben a jellegzetes francia alapanyagokat.
Magyarországról a következő éttermek kapcsolódtak a programhoz:
- Babel Budapest (Budapest)
- Baltazár (Budapest)
- Bistro Classico (Keszthely)
- Borssó Bistro (Budapest)
- Château Visz (Visz)
- Chianti Étterem (Veszprém)
- Kistücsök (Balatonszemes)
- Molnár (Keszthely)
- Pierrot (Budapest)
- Walter Vendéglő (Perbál)
A menükből sehol nem marad ki a libamáj és a sajtok. Például a Chateau Visz-ben Huszák Zoltán séf fekete szarvasgombás libamáj variációkat kínál, míg a veszprémi Chiantiban Varga Roland a libamáj pástétomhoz aszalt paradicsomos fügelekvárt. A perbáli Walterban Volenter István szarvasgombás olajjal bolondítja a libamáj pástétomot, a pesti Babelban Lőrincz György epres variációt tesz az asztalra, a budai Baltazárban Litauszki Zsolt konyakos libamáj pralinét készít.
Hogy hány féle francia sajt kerül ez idő tájt a világ asztalaira, nehéz lenne felsorolni, hiszen tetszenek tudni, már Charles De Gaulle elnők is arról panaszkodott: "hogy lehet egy olyan országot kormányozni, ahol 264 fajta sajtot termelnek?"
A Goût de / Good France vacsorán részt vevő hazai és valamennyi külföldi étterem menüsora megtalálható az esemény honlapján ,érdekességek, a nap eseményeinek követése pedig a Facebook oldalukon.