Az európai eredet mellett olyan nyomós érvek szólnak, mint hogy a 19. században Hamburgból indult a legtöbb német emigráns Amerikába, s ők vihették magukkal az akkoriban még különösnek számító lapos vagdaltjukat. Az pedig köztudott, hogy Németország fasírtnagyhatalom, ott számos helyen számtalan változatban készítik, miközben az angolszász konyhában alig-alig fordul elő. Az ő hamuban sült pogácsa gyanánt készített fasírtjukat nevezték aztán az amerikaiak hamburgi húsnak, majd simán csak hamburgernek. Ezt a nevet egy angol anyanyelvű is könnyen ki tudja mondani, ezért nagy baj lett volna, ha a legnagyobb német kikötő neve nem Hamburg, hanem mondjuk Fürstenfeldbach lenne. Amerikában fürstenfeldbachert a kutya se kért volna...

S mivel a hamburger közben annyira amerikai lett, akár a westernfilm, mégiscsak kellett egy amerikai eredetlegenda is, ami legalább annyira hihetőnek tűnik, mint az előbbi. Ezen változat képviselői azt mesélik nekünk, hogy a New York (NY) állam nyugati szegletén, az Erie-tó partja mellett fekvő Hamburg városkájában született meg az ellapított, buciba illeszthető fasírt forradalmi gondolata. Nos, ez legalább akkora szemléletváltásról tanúskodik, mint Kopernikusz Nap-központú elmélete, amellyel az emberiség búcsút intett ama hízelgő hitnek, miszerint a Nap kering a Föld körül, és nem fordítva. A hamburger népszerűségét látva akár azt is megkockáztathatjuk, hogy Kopernikusz is idejét múlta már, hiszen az egész univerzum a hamburger körül forog. Szóval, az amerikai verzió szerint egy bizonyos Charlie Nagreen tálalta fel az első, cipóba helyezett laposfasírtot 1885-ben, a Hamburgban (NY) megrendezett Seymour Fair nevű vásáron.

Ez még nem zárja ki, hogy a németországi Hamburgból érkezettek vitték magukkal a militáns germán kultúrimperializmusban kiteljesedett húspogácsa gondolatát az amerikai Hamburgba, elvégre az egy városból egyszerre érkező bevándorlókolóniák hajlamosak voltak arra, hogy szülővárosukról nevezzék el az általuk alapított települést. Elvégre New York is Új York, elhalványítva az angliai régi York hírnevét, de előtte meg Új Amszterdam volt, ami szintén beszédesen utal az alapítók kiindulási pontjára.

Nos, amennyiben feltevésünk helyes, akkor a két eredetteória közös pontban találkozik, és átvágtuk az ellentmondást, mint Nagy Sándor azt a bizonyos csomót. Legfeljebb mi nem karddal, hanem konyhakéssel.

Ami pedig a lényeget, azaz a hamburgert illeti, az első számú szabály az, hogy színtiszta marhahúsból, lehetőleg hátszínből kell sütni.

Második számú szabály nincs is. Így bele is kezdhetünk a kedvenc globális street-food házi változatának elkészítésébe.

Marton Levente

Hozzávalók:

80 dkg–1 kg darált marhahátszín

20 dkg kéksajt (danish blue, roquefort, márványsajt)

10 dkg puha vaj

1 gerezd fokhagyma, összezúzva

1 evőkanál felaprított friss petrezselyem

4-5 méretes zsömle (lásd megjegyzésünket a cikk végén)

Elkészítés:

1. Ne döbbenjenek meg, a nagy hamburgerhús kissé összemegy a sütésben, de tény, hogy ez az étel még az egészségdiktatúra megjelenése előtt született, és kákabélűeknek valóban nem ajánlott. Fogjuk tehát a – lehetőleg általunk ledarált – marhahúst, kissé sózzuk-borsozzuk meg, több fűszer nem is kell, itt nem szabad elkendőzni a hús teltkarcsú ízeit.

2. A masszát osszuk négy egyenlő gombócra, majd mindegyik közepébe nyomjunk hüvelykujjunkkal egy mélyedést. Ebbe tegyünk egy-egy darab sajtot, akkorát, hogy kényelmesen be tudjuk burkolni majd a hússal, és adjunk hozzá még egy kiskanálnyi fokhagymás vajat.

3. Ezt úgy kapjuk, hogy 100 g szobahőmérsékletű vajat összedolgozunk a zúzott fokhagymával és a petrezselyemmel. A sajtot és a vajat takarjuk be a hamburgerhússal, majd a két tenyerünk között óvatosan lapítsuk ki.

4. Ha mind a négy húspogácsa készen van, akkor kiolajozott nagyon forró serpenyőben – de még inkább faszén fölött rostélyon vagy vaslapon – oldalanként 5-7 perc alatt süssük készre. Sütés közben ne mozgassuk, nehogy szétrepedjen. Ennyi idő alatt a hús is átsül, az olvadó sajt és a vaj viszont nem engedi kiszáradni. Ha marad sajt vagy vaj, a megsült hambugersteakre is tehetünk egy-egy darabot, majd zsömle között megehetjük.

Semmi más nem is kellene hozzá, de ha rutinból hiányérzetünk van, akkor a mustár, a salátalevél, a vékonyra szelt lilahagyma és a ketchup jó választás a hiánypótlásra. Egy ilyen „vadnyugati“ hamburger után a szőrén is megüljük a lovat, s elgondolkodhatunk, hogy ez most gazdasági bevándorlás volt-e, vagy sem...

Megjegyzés: Semmiképpen ne használjunk adalékanyaggal felpuffasztott vizes zsemlét, mert az csak morzsának jó, ha jó. Ide valódi cipó kell, ciabatta vagy császárzsömle, molnárka, ha még sütnek ilyet valahol, vagy házi sütésű, igazi zsömle. És ne feledjük a kettészelt zsömle vágott oldalait kissé megpirítani, mielőtt a hús belekerül, hogy a forró húspogácsát ne fogadja hidegen.