Gondoljunk csak bele, hogy egy emberöltő alatt mennyire limitált - hozzávetőleg 30-40 szüret – az a lehetőség, amelyet egy borász kap, hogy alkosson, stílust teremtsen vagy fenntartson. Ez nem egy hatalmas szám, főleg akkor nem, ha azt is hozzávesszük, hogy bizonyos éghajlati körülmények között nagyon változatos klimatikus viszonyok között kell tapasztalatot szereznie.  

Amikor a történelem közbe szól

Az éghajlati változékonyság mellett a történelem sodra is más mederbe terelheti egy adott ország borászati hagyományait - mi már csak tudjuk. Elég egy államosítás, a földterületek elvétele, s közösbe vonása. Ezzel gyakran elveszik az a tudás, amely adott területhez kötődik, s addig generációról generációra öröklődött.
Tokaj-hegyalja a világ legrégebbi zárt borvidéke (1737), egy olyan táj, ahol már a 18-19. században dűlőkről és a termőhelyek egyediségéről beszélünk. Ki más ismerné jobban az adott fajta és termőhely szimbiózisát, mint az, aki hosszú ideje figyeli az adott dűlőt, együtt él vele, s fejében nem a maximálisan kinyerhető és kizsigerelhető mennyiség vagy siker jár, hanem egy hosszú távú, a következő generációknak is átadható tudás, természeti örökség fenntartásában gondolkodik. Nem véletlenül halljuk sok, az ökoszisztéma megőrzését előtérbe helyező borásztól azt, hogy együtt kell élni a természettel, használni az általa adott jókat, de nem kihasználni azt, s az unokáinktól kölcsön kapott területeket pedig megfelelő állapotban visszaadni.
Ma az egykor ismert és népszerű borvidékek imázsát újra kell építeni és pozícionálni, s ebben óriási szerepe lehet a tudást ismét generációról generációra örökítő családi gazdaságoknak. Elindult ez a folyamat, s vélhetően néhány évtized múlva még jelentősebben érezteti pozitív hatását.
Hogy csak egy szemléletes példát hozzunk, gondoljunk csak Szepsy Istvánra, s arra a tudásra, tapasztalatra, amelyet felhalmozott. Ezt a tudást tovább kell vinni, s megmutatni más generációknak is, hogy ezt lehet, sőt kell is így csinálni. Ifj. Szepsy István személyében úgy tűnik nagyon is jó kezekben van ez az örökség, amely kisebb-nagyobb történelmi foltokat leszámítva igen régre tekint vissza. Itt természetesen sorolhatnánk azokat a magyar pincéket, ahol már jól látszik ez az örökségátadási folyamat. Ma már talán nincs is olyan borvidékünk, ahol ne látnánk jól működő családi egységeket, ahol e tudást nagyon is szeretnék továbbörökíteni.

A sok generációs örökség

  Európa számos ismert borvidékén találhatunk 5-8 generációs családi pincéket. Ma az olyan nevek – s itt már a családi pincészet neve a leggyakrabban márkanévként is funkcionál -, mint a Weil Rheingauból vagy az Antinori Toszkánából, komoly garanciát jelentenek arra, hogy magas minőségű, letisztult és jól felismerhető stílussal rendelkező borokat várhassunk fogyasztóként. Sőt tovább megyek, itt már gyakran egy pohárnyi kultúrát kapunk, benne oldva tudást, hagyományt, történelmet és gyökereket.  Gyakran nem is gondolunk bele, hogy egy palack bor mögött mennyi munka, tapasztalat és hagyomány rejlik. A mai túlkínálati piacon a fogyasztók elvárják a letisztult, magas minőséget, azonban abba ritkán gondolnak bele, hogy e mögött esetleg generációk sokaságának van meghatározó szerepe.

Túry Gergely

Az egyedi, helyi fajták is segíthetnek

Egy helyi fajta egyediségét, s adott termőterülethez való alkalmasságát csak hosszú távon, sok generáción keresztül lehet igazán felfedezni s azt mondani, hogy ennek a fajtának ilyen és ilyen igényei vannak. Kötött vulkanikus talajon vagy esetleg egy lazább szerkezetű lösz talajon érzi jól magát? Hogyan hatnak rá a korai fagyok, miként viseli a hőséget, vagy milyen művelésmódban tudja igazi karakterét megmutatni? Mely az a stílus, amelyben leginkább kidomborodnak a fajta és a termőhely egymásra találásának sarokpontjai? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre csak hosszú idő elteltével, gyakran több generáció egymásra rakodó tudásával lehet válaszokat adni.

A folytonosság fenntartása

A borászati technológia az elmúlt évszázadban igen komoly fejlődésen ment keresztül. Vannak, akik a hagyományok megőrzésének kerékkötőjét látják a modern borászati technológiában, pedig ez csak eszköz arra, hogy tisztábban, kifejezőbben tudjuk megmutatni egy fajta, egy terroir értékeit. A kulcs nem itt van, hanem a szemléletben és az értékek megítélésben. Egy több generációs, hagyományos módon gondolkodó család pincéjében is helye lehet a modern technológiának, ha azt például arra használja a borász, hogy megmutassa egy terület egyediségét, s nem arra, hogy olcsó tömegborokat készítsen.
Úgy kell együtt élni ezekkel a lehetőségekkel, hogy közben megőrizzük eredetünket, hagyományainkat.  A mai borpiac mind fogyasztói, mind termelői oldalról igen csak szegmentált. Rengeteg fajta igény és kínálat találkozik, amely egy hagyományokkal rendelkező borászcsaládot is sokszor gondolkodásra késztet, hogy mit és hogyan kellene csinálni ahhoz, hogy hagyományokat, értékeket adjanak, de mégis megfeleljenek a fogyasztók modern igényének is, arról nem is beszélve, hogy megélhetést biztosítson a családnak. Itt a technológia csak eszköz, a lényeg a fejekben van. A tradíciók megőrzése, a további generációknak való továbbadása a fogyasztók értékrendszerén, borfogyasztói kultúráján is múlik. Vajon felismerik-e az adott kor fogyasztói azt, hogy valójában mi számít értéknek, s tesznek-e azért, hogy ezt az értéket, egyediséget és hagyományt életben tartsák és megtanítsák a következő generációt arra, hogy ezek valóban fontos, akár nemzeti identitást is meghatározó, kulturális panelek.
Ahhoz, hogy ez a kultúraformáló tradíció fennmaradjon és öröklődhessen, természetesen nem csak a borászoknak és a fogyasztóknak van meghatározó szerepe, hanem például az államnak is, amely garantálhatja a magántulajdon védelmét, ezzel is biztosítva a folyamatos építkezést és fejlődést.

Megkérdeztünk egy-két érintettet, mit gondol a generációk közötti tudásátadás fontosságáról. Azért a válaszokon annyira nem lepődtünk meg. Egybehangzóan tartották fontosnak a folyamatot, s nem csak a tudás, de a biztos megélhetés kérdése is fontos szerepet kaphat a továbbörökítésben.

 
Tokaj-hegyaljai történet

Prácser Hajni, az Erzsébet pincészet "örököse" így idézte fel a család történetét:

"Édesanyám felmenői a Tokaji albumban már fel vannak sorolva, mint bormívelők. Nálunk is meg volt a családi hagyomány, amit a történelem megszakított. Itt Tokajban többünk nevében is mondhatom, hogy egyre többen érezzük annak a súlyát és erejét, hogy generációkban gondolkodjunk. A szőlő egy olyan növény, amelyik határozottan visszatükrözi az évjáratot és a hozzáértést. Igazi tudásra csak akkor tehetünk szert, ha felhasználjuk azt a tudást, amit őseink megszereztek. Ezt a tudást pedig nekünk kell majd továbbadni, mert ebből születhet hagyomány és tudás, amely már ezen a szinten kultúraépítő is egyben, egy régió sorsát erőteljesen befolyásolja.

Sajnos a történelmünk nem hagyott lehetőséget arra, hogy ez a megkezdett generációról generációra öröklődő tudás folytonos legyen. Most nekünk jut majd az a szerep, hogy ezt tovább vigyük, s lehetőséget adjunk a következő generációnak arra, hogy ők már a mi tudásunkra és tapasztalatunkra is építhessen, s még tudatosabban és profin tegye a dolgát. Nálunk édesanyám és édesapám is szakmai közegből érkezett, s igen erős az igény arra, hogy ez maradjon is a családban. 
A rendszerváltást követően első palackos borunk 1993-ból származik, ami egy 5 puttonyos aszú volt. Azóta folyamatosan igyekszünk fejlődni és gyarapítani a tudást. Ma apum foglakozik leginkább a szőlészeti munkákkal, s az öcsém pedig a borok készítéséért felelős. Én pedig inkább az ügyvezetői és marketing részét viszem a pincének. A generációknak való tudásátadás elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú távon, folyamatosan magas minőségben tudjunk dolgozni, s ezt nem csak a saját pincénk, de az egész régió dimenziójában fontosnak tartom. Amikor ennek az erejére gondolok, végigfut rajtam a hideg, hogy ez mekkora érték és lehetőség is egyben.
Ideges is tudok lenni, amikor arra gondolok, hogy mennyi időt és tudást elvesztegettünk, s most a nulláról kellett ismét felépíteni szinte mindent. Sőt még sarkosabban fogalmaznék: sok mindent le is kellett rombolni ahhoz, hogy valóban méltó módon adhassuk vissza Hegyalja egyedülálló értékeit."

Névben az érték

Laposa Bence és Bezerics Dani is hasonlóan gondolkodik: a hosszú távú megélhetés, tapasztalatszerzés és tudás szempontjából szinte csak egyetlen járható út létezik, ez pedig a generációkban való gondolkodás. Mindketten a rendszerváltás utáni második generációs borászpalánták közé tartoznak, még akkor is, ha nem kizárólag az ő kezük munkáját dicsérik a borok. Ők már tudatosan használják ezt a lehetőséget, s valóban azon dolgoznak, hogy a családi név akár több száz év múlva is érték legyen.

Amikor egy egyedi bort ízlelgetünk, csak egy percre gondoljunk bele abba, hogy az élvezeti értéken kívül mennyi mindent kapunk egy pohár boron keresztül: kultúrát, hagyományokat, szellemiséget, természetet, magyarul hosszú távon fontos értékeket, amelyeket jó lenne más generációknak is megmutatni, hogy élvezzék ők is ennek gyümölcseit.