Gasztro Tóth Sándor 2014. január. 17. 10:44

Védett lett a Sangría - nem spórolhatnak a borral

Még az idei enyhe télben sem sokunknak juthatott eszébe, hogy leüljünk sangríázni, de már a nyarat idézi az Európa Parlamentnek egy minap hozott döntése. Eredetvédettnek minősítette az Ibériai-félsziget hűsítő italát, a Sangríát.

Spanyolország és Portugália két évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy a jellegzetes, főként vörösbor alapú, citrusfélékkel és más gyümölcsökkel, fűszerrel, sok jéggel dúsított jellegzetes ital márkavédettséget élvezzen. A kezdeményezőknek mostanra sikerült elérniük, hogy az Európa Parlament döntő többséggel - 609 igen, 72 ellenszavazattal és 4 tartózkodással - eredetvédettnek minősítse a Sangríát. Így a jövőben e megnevezésnek a használata/feltüntetése csak ezt a két országot illeti meg. Míg más európai unós tagállamok a Sangría terminust a borból készült aromás ital megjelöléssel helyettesíthetik a palack etikettjén.

Az ibériaiak által készített/gyártott ital eredetvédelmével kapcsolatos uniós rendelkezés valójában nem tudni, kinek vagy kiknek jelent érvágást (ez a sangría szó szerinti jelentése, illetve a vér - a szerk.). Valószínű azoknak a külföldi üzletláncoknak, amelyek a nálunk nyitott szupermarketjeiket/boltjaikat is elárasztják Spanyolországot és Portugáliát sohasem látott 1,5 l-es üvegekbe palackozott sangríáikkal. A címkén spanyol táncosnőkkel és spanyol nemzeti színekkel, de némelyük még a nevet is helytelenül, pontos i-vel írja. Valószínű ők voltak az Európa Parlamentben történt szavazásnál az ellendrukkerek.

Talán az eredetvédelem meghozza azt az eredményét is, hogy a "Sangríának látszó" palackozott italok gyártói, forgalmazói a jövőben kiszorulnak a piacról. Ugyanis a minőségi előírások szerint kötelező lesz feltűntetni az ital bortartalmát, s ennek minimum a felének kell lenni a természetes víz, ásványvíz, illetve egyéb gyümölcslé arányához viszonyítva. Az alkoholfokának pedig 7-12%-osnak.

Aréna2000

Az előírások természetesen a palackozott változatra vonatkoznak. A népszerű alkoholos frissítőt továbbra is ki-ki az ízlése szerint készítheti majd, ujjnyi vermut, brandy vagy akár triple sec hozzáadásával, különböző fűszerekkel, a citrusok mellett idénygyümölcsökkel. Spanyolországban és Portugáliában a Földközi-tenger vagy az Atlanti-óceán partján mindenhol ott az asztalokon a párától gyöngyöző üvegkancsókból mért ital, de könnyűszerrel elkészíthetjük házilag is, akár többféle változatban. Kis Sangría történet és receptek itt.      

Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.