2013. október. 28. 12:23 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 28. 16:28 Gasztro

110 szárazkolbász versenyzett Békéscsabán

Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra, amely a szervezők szerint idén felülmúlta a várakozásokat. A tavalyinál is több csapat vett részt a kolbászkészítésben, közülük sokan érkeztek a szomszédos országokból, de jöttek távolabbról is.

Vasárnap este zárult a négynapos rendezvény, amelyre az ország minden pontjáról érkeztek vendégek és kolbászkészítők. A korábbinál jóval több kiállító és vendég jött Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból, valamint Lengyelországból – mondta Hégely Sándor fesztiváligazgató.

A kolbászkészítő versenyen Thaiföldről, Afrikából és Ausztráliából érkezett csapatok is indultak.

A szárazkolbászok versenyében a 110 beadott kolbászból a Budai Péter vezette szakmai zsűri azt találta a legjobbnak, amelyet a békéscsabai Baczovszky Roland készített. A második helyezést Bobály Lajos mezőberényi kolbászmester nyerte el, a harmadikat pedig a békéscsabai Péli István.

A szombati kolbászgyúró versenyen három első helyezést osztott ki a zsűri: a Mokry Sámuel-sátorban versenyzők közül a mezőberényi Balázs Zoltán bizonyult a legjobbnak, a Csabagyöngye-sátorban a szarvasi Varga József készítette el a legjobb friss kolbászt, a sportcsarnokban gyúrók közül a budapesti Szőke László nyerte a versenyt. Vasárnap a híres kolbászkészítők emlékére rendeztek versenyt, a Krajcsó Pál-emlékversenyen az első helyezést egy orosházi csapat nyerte Kovács Imre vezetésével.

A fesztiváligazgató kiemelte: az esti koncertek idején a nagysátor mindig megtelt, 8-10 ezer ember hallgatta az előadókat, énekelt és táncolt a fellépőkkel együtt.

 

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.