2013. október. 17. 07:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 17. 08:35 Gasztro

Teljes csöndben lehet étkezni egy New York-i étteremben

Néma vacsorákat kínál egy étterem New Yorkban, ahol már a vendéglátóhelyeken is akkora a zaj, hogy különféle szabályokkal próbálják elejét venni a hangzavarnak.

Az Eat nevű hely Brooklynban egy hónapja szervez néma vacsorákat péntekenként vagy vasárnaponként. Az érdeklődés kezdettől fogva nagy, a vendégeknek napokkal előbb jelezniük kell, ha asztalt akarnak kapni a felkapott Greenpoint negyedben működő étteremben, amely igen kicsi: mindössze 25 vendéget tud fogadni.

"Szerettem volna megteremteni annak lehetőségét, hogy az emberek minden figyelmet megkapva élvezhessék a fogásokat. A lármás helyeken ez rendszerint lehetetlen, főként egy olyan városban, mint New York" – mondta el az AFP francia hírügynökségnek Nicholas Nauman étteremfőnök.

Mivel beszélgetni tilos, az emberek csendben falatoznak és nézelődnek. A mobiltelefonokat ki kell kapcsolni, tehát a vendégek el vannak vágva a külvilágtól. Néhányan azonban nehezen tudják megőrizni komolyságukat, az éttermi élmény ugyanis annyira eltér a New York-i hangulattól. Megszólalni csak akkor lehet, ha a helyi biotermékekből készült négyfogásos vegetáriánus menü végén a desszert is elfogyott.

A 28 éves Nauman eleinte havonta egy néma vacsorát akart meghirdetni, a kezdeményezésnek azonban akkora sikere volt, hogy heti egy alkalom lett belőle. A vacsora ára 40 dollár, ami sokak szerint megfizethető ár egy kis csendért.

A New York-i vendéglátóhelyek olyannyira zajosak, hogy sokan már kerülik őket. Renée Fleming operaénekesnő egy ízben arról beszélt, hogy nem jár étterembe, hogy kímélje a hangját. A nagy zajban ugyanis az embereknek túl kell kiabálniuk egymást, ami ártalmas a hangszálakra – fogalmazott. "Hallottam, hogy a hangzavar bizonyíthatóan azt sugallja az embereknek, hogy olyan helyen vannak, ahol történik valami" – mondta a világhírű szoprán tavaly a dpa német hírügynökségnek. Hozzátette, ebből adódóan nem számít arra, hogy javulni fog a helyzet.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.