Természetesen mélyen egyetértünk a hivatalos borpropagandával, miszerint magyar bort mindenkor, de nem tehetünk róla, néha túl nagy a kísértés, és elcsábulunk. Az efféle kilengéshez legalább egy évben egyszer határozottan hozzájárul az IFDT / Nemzetközi élelmiszer-italkereskedelmi kft / portfólió bemutatója.  A múlt szombaton kalandoztunk a cég szakértőivel, akik kiváló helyismerettel, és biztos kézzel választanak bemutatásra érdemes tételeket.A Sofitel szállodában megtartott nagy tavaszi kóstoló kis helyen zsúfolta össze azokat a különlegességeket, amiket - a helyszínen felsorakoztatott magyar termelőkkel egyetemben - másutt ilyen koncentrációban nem túl gyakran kóstolhat a „változatosság gyönyörködtet alaptételében hívő borissza.

Ibolyán túli rozéélet

A tájékozódást nagyban segítette, hogy külön kóstolótúrás lapokat is nyomtattak. Volt például tíz asztalt és tételt felsoroló rozészemelvény. Ezen gyorsan végig is szaladtunk, elvégre a hirtelen beköszöntött nyárban életmentő szomjoltó lehet egy-egy pohár hideg rozé. Ráadásul, a szemfüles szervezők már jó előre helyre kis kóstolójegyzetekkel látták el a tételeket, így még körmölni sem volt muszáj, az ember átadhatta magát az élvezeteknek. Azt például meg tudjuk erősíteni, hogy a Dolium rozé friss és gyümölcsös, de hát mi mást várhatnánk egy rozétól?! A kesernye a végén picit férfiassá teszi.  Kortyoltunk még ribizli illatú francia rozét (Château du Rouet, Cuvée Reservée, 2011), rózsaillatú argentínt (Callia Alta Rosé Shiraz) és ibolyafelhőt árasztó, édeskés franciát (Ackerman-Remy Pannier Rosé d'Anjou).S ott volt nekünk hazai tájakról a Ludányi rozé,ami a hordós érlelés ellenére elegáns könnyedséget, nagyvilági játékosság kap, és még a cserzőanyagra emlékeztető jegyek is bársonyosan simulnak bele. A Gróf Buttler rozéja a 14-es alkohollal kicsit fejbever, tüzes karaktere Eger kedvelőinek nyújthat vigaszt a dolgos hétköznapok után.

Maori bor francia hordóban

Mivel még soha nem kóstoltunk maori bort, így a Tohu pincészet standja felé vettük az irányt. Az új-zélandi borászat rajnai rizlingjének savképletére még a hűvös Rajna-völgyében is elismerően csettintenének a német borászok: 9,7-es savat Magyarországon legfeljebb édes tokajikban kockáztatnának meg a termelők. A Marlborough Riesling 2012-ből szép is, tiszta is, de az erős savakat csak hírből ismerő borkedvelőknek meg kell barátkozniuk a borral. Sokkal könnyebben szerethető tétel a tavalyi Sauvignon Blanc, aminek az illatában rózsát, de érett déli gyümölcsöket is találunk, telt, komplex ital. Dohánnyal, kávéval és füstös ízjegyekkel annyira elbódít, hogy észre sem vesszük a korábbinál ugyan gyengébb, de szintén magas savtartalmat. A szög végül a 2011-es pinot noirnál bújik ki a zsákból: a francia hordóban érlelt bort akár Burgundiában is készíthették volna. Nyilvánvaló, hogy nem maori stílusú, csupán maori tulajdonú pincészetről van szó. Az új-zélandiak kicsit talán túlontúl biztos kézzel hozzák a nemzetközi piac által elvárt nedűket.

Mindennapok kellemes társa

Michelin-csillagos éttermek sommelier-i fél pincéjüket odaadnák azért, hogy a legendás Châteauneuf-du-Pape-okat talajtípus szerint kóstolhassák. Nos, a jó nevű Ogier Pince jóvoltából erre is lehetőség nyílt. Azonos házasítású, azonos évjáratú borokat kóstoltunk, amelyek kizárólag a talaj tekintetében mutattak eltérést. Meg - mint később kiderült - ízben is. A 2009-es Châteauneuf-du-Pape-ok közül először a kavicsos talajon termett Galets Roules-t kóstoljuk, aztán jön az agyagos homokkő-, majd a vörös homokkő, végezetül a mészkő. A borok egyre puhábbak lesznek, míg az első még valósággal görög a nyelven, a homokkőnek már az illata is melegebb, a mészköves bor kortyolása pedig már olyan élményt ad, mintha selyemmel círógatnák a torkunkat ( természetesen az ilyenkor szokásos öklendezési inger nélkül). A Magyarországon alig ismert cahors-i borok közül egy Malbecbe is belekóstolunk, a Rigal pincészet 2 ezer forint körüli terméke méltó válasz az argentin Malbecekre: a 2011-es bor a mindennapok kellemes társa lehet.

A pezsgő nemcsak az ünnepek itala lehet

AFP / Francois Nascimbeni

Még gyorsan tettünk egy kört az idén debütáló Cotes du Rhone-i Bouvachon Nominé pince szép vöröseinél,és a tulajdonos rokonsága által menedzselt champagne-oknál (Nominé-Renard Champagne).Majd kísérletet tettünk a magyar valóság felfestésére szimpatikus képviselőjüknél. A pezsgőt kóstoltató francia hölgy ugyanis csillogó szemekkel magyarázta, hogy az elegánsan élesztős, mély és komplex évjáratos pezsgőjük, a 2008-as Champagne Brut Spécial Club Millésime remek kísérője lehet a Magyarországon is népszerű libamájnak. Nem tudtuk megállni, és felvilágosítottuk , a hazai pezsgőkultúra bár fejlődőben van,még mindig ott tart, hogy a bubist a népek jellemzően sátoros ünnepeken isszák,elsősorban apéritifnek . Szofisztiáltabbak is legfeljebb tenger gyümölcsei mellé tudják elképzelni az elegáns italt. A libamájhoz pedig a magyar tokajit iszik. Természetesen az ilyen és ehhez hasonló rendezvények szélesíthetik a látókörünket - éppen ezen morfondíroztunk, amikor az utolsó körnél szó szerint belebotlottunk a tokaji standokba.

Halál az ösztövér élesztőkre

A tarcali Fanni kertje több éves Csipkerózsika-álom után nemhogy felébredt,de berobbant a hazai boréletbe.Öntörvényű borászuk némely tétel elkészítésénél éppen csak addig melegíti a mustot, hogy a gyengébb csontozatú élesztők elpusztuljanak. A jó érzékkel irányított szelekció nyomán szép, egészséges borok születtek meg.A 2012-es muskotály (Huncut fürtök) vagy a dűlőszelektált friss furmint Hegyalja új arcát mutatja meg, tisztasága, könnyedsége és nem utolsósorban versenyképes ára bizonyára hamar nagy rajongótábort szerez. A Barta Pince már régen rászolgált az elismerésre. Kései szüretelésű furmint-muskotály házasításában (2011) a klasszikus muskotályosságot elegánsan egészítik ki a bodzás és ásványos jegyek. 2008-as krémesen édes szamorodnijáról pedig elég legyen annyi,ha minden szamorodni ilyen tiszta lenne,nem kellene érvelni e fajta létjogosultsága mellett. S nem ábrándult volna ki belőle soha senki.