2013. március. 08. 07:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 08. 12:12 Gasztro

Az Erzsébet térre költözik a Budapesti Pálinkafesztivál

Idén tavasszal nem a budai Várban, hanem az Erzsébet téren várja a gyümölcspárlatok kedvelőit a Budapesti Pálinkafesztivál május 16. és 19. között.

Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál közel négyszáz párlattal, huszonöt kiállítóval és Az Év pálinkájával nyitja meg kapuit a Design Terminál mögötti parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.

A 2013-as Év pálinkája meggyből készül, a különleges párlat tíz hazai főzde tizenkét prémium meggypálinkájának blendjeként áll össze. A házasított párlatok hagyományát a Budapesti Pálinkafesztivál vezette be, először szilvából, majd barackból készült el az Év pálinkája.

A fesztivál zsűrije döntése alapján az idei blendbe Schiszler-, Márton és lányai-, Villányi-, Békési-, Rézangyal-, Gusto-, Hírös-, Csalló-, Harmatrázó- és Újfehértói Fürtös pálinkák kerültek. A kereskedelmi főzdék prémium meggypálinkáinak házasításával létrehozott, blendelt párlatból 1500 darab fél literes, egyedi tervezésű, piros színű palack készül a tavaszi fesztiválra, ahol az Év pálinkáját először kóstolhatja meg a közönség.

Mint a szervezők emlékeztetnek, a csonthéjas gyümölcs igazi hungarikumnak számít, amelynek jó néhány változatát Magyarországon nemesítették, például a fürtös- és a cigánymeggyet. A májusi rendezvényen a magyar gyümölcsből készült párlatok mellett ezúttal a meggyes ételkülönlegességek kapják a kiemelt szerepet.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?