A fasírtot mindenki szereti: a megátalkodottan nem-húsevő gyereket is szelíd ragadozóvá lehet tenni általa, mert nem látja a tányérján a húst. Most nem antivega szeminárium következik, hanem egy régi vasárnapi ebéd, amikor szaftos fasírt került az asztalra.
Nagyanyám nem volt egy verekedős asszony, a fakanalat arra használta, amire való. Ám igen vészjóslóan suhintgatott vele a levegőbe, amikor megtudta, hogy idegen helyen ettünk fasírtot. Ezt ugyanis nemcsak a saját konyhája, de az emberiség elleni merényletnek fogta fel. Szerinte ismeretlen eredetű darált húsból fasírtnak kinéző tárgyat fogyasztani felért egy látens -gyilkossági,mert ijedtében majdnem infarktust kapott - öngyilkossági kísérlettel.
De mert tudta, hogy nagyon szeretjük a fasírtot, tucatnyi variációban bírta előadni. Az egyik változat volt a szaftos. Ami most úgy került elő, hogy rádöbbentem, milyen idejét múlt szókapcsolat ez: szaftos hús, szaftos fasírt. Ifjú kollegáim nem is értették, miről beszélek, miközben én már éreztem a számban az ízét. S milyen egyszerű. Csak egy jó kis pörkölt alap kell hozzá.
Lehetne elemezni, milyen is az a jó kis pörkölt alap, de ezt a poént már elfőztük a paprikás csirkés ebédnél. Az alap készítése amúgy a legegyszerűbben: jó sok apróra vágott vöröshagymát hevített zsiradékban üvegesre párolunk, picit lepirítunk, majd lehúzzuk a tűzről, belekeverünk őrölt fűszerpaprikát, felöntjük valamilyen forró, de legalábbis meleg folyadékkal (csontlé, levesalap, víz.),hogy ne keseredjen meg a paprika a hirtelen hősokktól. Visszatesszük a tűzre, beforraljuk, és innentől kezdve alkalmas lesz különféle végkimenetelekre. Esetünkben a fasírt befogadására.
A darált hús eredetéről tényleg nem árt tudnunk, így a legjobb, ha magunk választjuk ki a hentesnél azt a dagadó vagy lapocka sertés-darabot, amit átváltoztatunk. Lehet persze modernizálni a dolgot, és csirkéből, pulykából, borjúból gyártani fasírtot, de ezek önmagukban elég szárazak, erről majd máskor.
Négy személyre nyugodtan számítsunk fél kiló húst, el fog fogyni. Ha a darálástól meg akarjuk magunkat kímélni, akkor azt is helyben bízzuk a hentesre, de legyünk résen, ne csapja hozzá a darálóban és környékén ólálkodó idegen húscafatokat. Ez fontos bizalmi kérdés.
Ha megvan a darált cucc, áztassunk vízbe két száraz zsemlét. Amíg fürdik, aprítsunk fel egy jó nagy fej hagymát, nyomkodjunk szét gerezd fokhagymát, üssünk fel 2 tojást és masszírozzuk össze a darált hússal. Nincs finnyáskodás, ehhez a két kezünk a legalkalmasabb. Jön ugyebár hozzá az alaposan kinyomkodott, szétmázgált zsemle, kevés aprított petrezselyem, só, örölt bors, és csipet őrölt paprika. Még egy gyurmázás, aztán már csak a formázás van hátra, illetve: előtte ráfér negyed-félóra pihentetés, hogy jól összeérjen, és jól formázható legyen a massza.
Alkotói vénánk szerint kis golyók, nagyobbak, tojásdadok, lapos pogácsák vagy vaskosabbak - minél ducibb, annál szaftosabb - készülhetnek. Innentől értelemszerű, hogy a melegen tartott pörköltalapunkba belepakoljuk a fasírtokat, és készre főzzük-sütjük. Nagyon rövid idő alatt megvan - alig negyed óra -, lefedjük pár percre, aztán ügyesen lapáttal átforgatjuk, fedő nélkül folytatjuk.
Arra ügyeljünk, hogy ne piruljon le, maradjon alatta rendesen szaft. Az nem csak neki tesz jót, de a tört krumplinak is, amit mellé adunk. A kenyérről már nem is beszélve, amivel tunkoljuk. Savanyú uborkát, savanyú káposztát, vagy csalamádét tegyünk még az asztalra.
Tipp: Az alapfűszereket variálhatjuk borsikafűvel, köménnyel, kakukkfűvel, majorannával, snidlinggel. Ha szaftos fasírt az ebéd, levesnek válasszunk zöldbabot, zöldborsót,karfiolt, esetleg frankfurtit, vagyis: kelkáposztást.