A nyári sörfesztiválokkal járó megpróbáltatásoknak még közel sincs vége a sörvadászok számára, mindenesetre ebben a hónapban hármat is kipipálhattak.
A szinkronban tartott Főzdefeszt és Belga Sörfesztivál után a múlt hét második felében a hagyományos Cseh Sörfesztivál következett a Városháza parkban. Tiszteletére kitört a kánikula. Körülbelül 3-4 héttel ezelőtt itt, a hvg.hu gasztro rovatában elmélkedtünk azon, hogy mennyire hiánycikknek számít ma Magyarországon a jó „ivósör”, és önmagában ez a tény sokkal inkább hozzájárult a hazai sörfogyasztás 20 éve tapasztalható folyamatos csökkenéséhez, mint bármiféle gazdasági válság.
A reakciókból ítélve, akadtak, akik félreértelmezték az ivósör fogalmát, és azt gondolták, hogy a lebutított, leolcsózott sörszerű képződményeket értjük alatta. Pedig nem. Ami az ivósört jelenti, azt demonstrálta a múlt heti Cseh Sörfesztivál felhozatalának körülbelül a 75-80 százaléka. A maradék 20-25 százalék minősége pedig többnyire efölött volt, csupán egy-két sör karcolgatta alulról a szintet. Csodák-csodája, özönlöttek a népek sört, méghozzá jó sört inni – elfogadható áron. Nem kellettek mega-giga sztárok sem a fesztivál sikeréhez, elegendő volt csupán a jó sör. Meg persze a kánikula, bár a nyitónapon – szerdán – éppenséggel egyáltalán nem verejtékeztünk.
Amíg a belgák leginkább a fajsúlyos felsőerjesztésű sörök terén jeleskednek, addig a cseheket egészen a legutóbbi időkig úgy jegyeztük, mint akik tökéletesre csiszolták az alsóerjesztésű lágersörök technológiáját, és szinte mindent kihoztak belőle, amit csak lehetséges. Az elmúlt években azonban a cseh mesterek is bátran nyitottak az angolszász és belga sörkultúra irányába, és egyre-másra jönnek ki felsőerjesztésű söreikkel. Még a regionális sörgyárak is szükségét érzik, hogy legalább egy-két, manapság felkapott sörtípussal (IPA, EPA, búzasör) előrukkoljanak. Jó lenne legalább ekkora aktivitást látni a hazai sörgyárak részéről is!
Az is egyértelművé vált, hogy míg a magyarországi sörgyárak szinte kizárólagosan a világos lágereket favorizálják, addig a cseheknél az összes sörfőzde készít barna lágereket is, és 4-6 -féle különböző testességű, erősségű sörből áll a szortimentjük. Nem igaz, hogy erre a hazai fogyasztóknak nincs igényük, mert amint ez a fesztivál is bebizonyította, igenis van! És nem csak ezen a pár napon, hanem egész évben, nem véletlenül nyílt 7-8 cseh söröző is a fővárosban az elmúlt 2-3 évben.
A fesztiválon körülbelül 25 sörfőzde 55-60 -féle sörét lehetett kapni, korsónként 10 egységnyi helyi valutáért, vagyis Oroszlánért, ami 500 forinttal volt egyenlő. Kivételt néhány különlegesebb sör képezett, jelesül a prágai břevnovi kolostor főzetei, amelyekből 3 deci járt ugyanennyiért. Az előzetes beharangozás szerint lett volna még néhány mikrosörfőzdei sör. Ezek azonban sajnos végül nem érkeztek meg a fesztiválra – talán majd jövőre.
Noha a felsorakoztatott sörök bő fele – hála a cseh sörözőknek – immár az állandó budapesti kínálat részét képezi, akadt jó pár újdonság az idei fesztiválra is. A már említett břevnovi sörök mellett először találkozhattunk itthon például a Zubr, a strakonicei Dudák sörökkel, de a Primátor English Pale Ale-jével is, és emlékezetes marad a Lobkowicz EPA-ja is. Több sörfőzde elhozta az alapsörének szűretlen változatát, ami mindig nagy élmény egy sörbarát számára. Nagy pozitívum, hogy a sörök végig kellően hűtöttek voltak, még a legnagyobb kánikulában is, és ezúttal – az oroszlános valuta birtokában – viszonylag gyorsan sörhöz lehetett jutni.
A sörök keltette éhséget ezúttal többféleképp lehetett csillapítani. Legkomplexebb megoldást a VIP sátor all you can eat akciója nyújtotta, aminek keretében 4500 Ft ellenében három órán keresztül lehetett enni és sörözni. Igaz, ez az opció csak az idő alatt működött, amikor nem volt rendezvény a sátorban, tehát csütörtökön és szombaton. Az ételválaszték nagyjából ugyanaz volt, mint a szomszédos á la carte sátorban.
Sörkorcsolyák, mint például utopenec (ecetes-hagymás pácban érlelt szafaládészerűség), kvargli; levesek: kulajda, annak is a dél-cseh változata, vagyis sűrű, kiadós gombás krumplileves, és a szinte nemzeti ételnek számító fokhagymaleves, a česnečka. Volt még cseh gulaš, morva veréb, ami nem más, mint sertéssült knédlivel, s káposztával, grillezett oldalas, sült bőrös malachús és természetesen csülök.
A következő ehetőséget a büfé kínálata jelentette, ahol grillezett kolbászt, csirkemellet, tarját és tócsnit kínáltak. Bónuszként az egyik házikóban Beszkidek-hegységbeli sajtokat árultak – még grillezett változatban is. Összességében pozitívan értékelhetjük az idei Cseh Sörfesztivált: a sörök finomak voltak, az ételekkel sem volt gond, és végre hangsúlyosan jelen voltak a tipikusan cseh fogások, és a „mennyiségi kínálat” is széles volt a sajtfalatkáktól a nagy zabálásig. Külön jó pont a hétvégi gyerekprogramokért, a kisautókért, a gyermekmegőrzőért és a cseh kocsmazenekarért.
Ami nem tetszett, és már évek óta gond, hogy a fesztivál kinőtte ezt az egyébként ideális belvárosi helyszínt. A nagy érdeklődésnek köszönhetően – különösen az esti órákban – már-már elviselhetetlen volt a zsúfoltság. A sátor alatti asztalok között a közlekedés szinte lehetetlenné vált,persze ezt úgyis fel lehet fogni,hogy a sör összeköt.
Nagyon szűk sáv maradt a standoknál sörért sorban állóknak is. Az ülőhelyek száma szintén kevésnek bizonyult.Pedig szemmel láthatóan hosszabb sörtávokra rendezkedtek be,viszont pult sem volt,amire hagyományosan támaszkodhattak volna. A toalettek száma körülbelül a negyede volt a tavalyinak és a tavalyelőttinek, aminek bizony komoly sorállás lett a következménye. Ez pedig még a legjobb sörök mellett – vagy éppen ezért – is ingerültté teszi a megkönnyebbülni vágyó sörvadászt.
Azzal a reménnyel búcsúztunk az idei Cseh Sörfesztiváltól, hogy jövőre nagyobb területen, szellősebben elhelyezve és kellő infrastruktúrával felvértezve vadászhatunk ivósörökre is.