Idősödvén egyre inkább vágyom nyomot hagyni magam után. Az a műfaj, amiben szerintem jó és kreatív vagyok – a kajakészítés – nem eredményez maradandó tárgyakat, így opuszaim emlékét ételleírásokba mentem újabban, úgy is, mint aki a saját levében is kanál.

Globál leves

Levest főztem pulykaapróból otthon a Pál utcában. Borscsnak szántam, de globalizálódott. Több mint erőset kapott, amiben a vietnámi csili szósz volt a ludas. Elegáns is voltam, mert julienre vágtam a zöldségeket. Úgy is, mint répafélék (fehér, sárga), aztán cékla, zeller meg póréhagyma. Wokban pirítottam kevéske búzakeményítővel. Sóztam, borsoztam picit, felöntöttem zöldség alaplével (senki meg ne tudja, hogy kockából volt), már csak egyet buggyant, s kész lett. A húsokat és némi gombát még ama baráti csilis szójaszószban külön forgattam-pároltam, és azt mindenki tűrőképessége szerint adagolhatta a levesbe – vagy nem.

Fajitas mifelénk módra

Pulyka apróhúst megcitromoztam-extraszűz olíva olajoztam. Fokhagyma, kicsi csili, kicsi szójaszósz, tört koriander, szerecsendió, fahéj került még a pácba, majd egész egy napot pihent a tálban. Közben hajdinatöretet vízbe áztattam, és teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből kevés élesztőporral tésztát kevertem, és ez is pihenni ment. Kaliforniai paprikát (minden színben), vereshagymát háromszögletű cikkekre vágtam, és vörösen izzó wokban kevés olajjal hirtelen kisütöttem. Ezt tettem a negyedelt gombafejekkel is. Közben elővettem a tésztát, kicsit még áthangoltam tojással és fűszeres tejjel (kész kerti fűszerkeverék és bónusznak tört színes bors). Kétfelé osztottam igazságosan, a fele adagba belekeverve a megpuhult hajdinát, kétféle lepényt sütöttem belőle – jó sokat – kis serpenyőben. Fedő alatt, egyszer átfordítva.

AP Photo

A Titán bolygóról származó vastag vasserpenyő addigra már fehér izzásig hevült a sütőben, így hegesztőálarcot és azbesztkesztyűt öltve beléhánytam a lecsurgatott, pácolt pulykaapraját, és a grill heve alatt olykor megforgatva sütögettem. Ami – nem kevés – páclevet még kieresztett, azt leöntöttem, és elspájzoltam egy legközelebbi leves alapjának, ha épp nem lenne kocka a sarki közértben. Nem maradt más hátra, mint az összetevőket szépen tálra rendezni, és a meghatódottság könnyeit felitatván falni, falni, falni. Persze salsa kíséretében, ami pépesített, párolt zöldséghínárok (tudják, a jól bevált julien répáim), és friss paradicsom összeturmixolásával keletkezett.

Kacsamáj kétféle

A piacon jártomban kacsamáj-hápogásra lettem figyelmes. No, mindjárt gondoltam, azt a jó tokaji furmintot, ami már ott lötyögött a kredences flakonomban, nem csak az én májam fogja felinni. Vettem négy szép darabot, s áldomást ittam rájuk. Amikor hazataláltam, menten szemügyre vettem a majdani páclevet. Maradt is vagy egy deciliter a processzus végére. No, ennek a fele se tréfa.

Legott utánanéztem a házi tejnek a sörös flakonban – az megvolt hál’istennek. Fogtam hát a májakat, s besegítettem egy alkalmas edénybe a jó házi tejjel, szelíd kertifűszer-keverékkel, s tört színes borssal (abban is túlnyomó volt a feketék aránya – de hát nem én válogattam). Gondom volt azért arra, hogy előzőleg átöblítsem, és szitán lecsepegtessem.

Aludtam az egészre egy napot. Felneszelvén lecsepegtettem a tejtől a májakat. Két sütőtálkába osztottam a matériát, s befűtöttem a sütőbe (ami villanyos készség minálunk). Használtam a másik energiaforrást is, hevítettem a gázon az egyikhez kacsa zsírját (azt már adventkor elkészítettem póréhagymásan). A másikhoz pedig reformosan olíva bogyóból ütött olajt gondoltam ki, s melegítettem forróra. Ezekkel nyakon öntöttem a kétfelé osztott májat – setétsárga bőrt növesztettek azonmód. A kacsazsíroshoz hintettem még aprított póré- s fokhagymát, s kevéske rozmaringot; az oliváshoz pedig száraz tokaji furmintot ( már megint csak egy decit találtam), póréhagymát ugyan azonképpen, s annyi kínai ötfűszer-keveréket, hogy le tudjam tagadni, ha kérdik. Sózni elégséges az ilyen holmit a tányéron. Lefedve betettem mindkettőt a forró sütőbe, aminek hevét nagy hamarsággal le is csillapítottam 80 fok alá valamicskével. Így, csendeskén párolódott a kétféle májacska, s tenné tán még ma is, ha utóbb meg nem éheztünk volna. De megéheztünk, s kenyeret pirítottunk, arra pedig úgy rá törtük-kentük a kacsamájas végeredményeket, mintha valódi Globus-májkrémek lettek volna. Mondják, tulajdonképpen konfitáltuk azt a májat.

Amikor a füstölt csülkös lencselevesből töltött paprika lesz

Először is a lencsét kiettük belőle újévnek napján. A megmaradt csülökhúst felaprítottam, kockás hagymán átpirongattam, hozzáadtam a darált sertéshúst. Ahogy átsült, még pirospaprikát szórtam rá, és átforgattam. A rizst a maradék jó sós lencselében főztem meg, leszűrtem, és a húsmasszához kevertem. Közben a sütőben hevültek már kilyuggatott egész paradicsomok, köztük néhány zöldpaprika-nyesedék. A húsos-rizses masszát a kicsumázott paprikákba gyömöszöltem (nyomokban került még a húsba majoranna, csombor, sült szárított hagyma). Majd csúcsukkal felfelé sütőlapra helyezve a sütőbe toltam a már átsült, megfonnyadt paradicsomok helyébe. Beecseteltem vékonyan citromos olíva olajjal mindegyiket, ahogy korábban a paradicsomokat is. Míg a paprikák sültek (amint a héjuk barnulni kezdett, csökkentettem a hőfokot), jénai tálban citromos olívaolajon aprított zeller zöldet fonnyasztottam, és a sült paradicsomokat összevágva hozzáadtam.

Turbóztam kiskanálnyi szója- és löttyintésnyi földimogyoró olajos csili szósszal. Hozzáöntöttem még a megmaradt csülkös lencseleves eredetű rizses főző léből. Rotyogtattam sűrűsödésig, és kész lett, mire a sült töltött paprika is. Azért egyet turmixoltam még a mártáson, mielőtt a paprikára öntve tálaltam. Kevéske fokhagyma még kellett volna bele, de majd legközelebb, amikor a húsvéti sódar főzőleve kerül sorra.