A szőlő nemcsak prés alá való, hogy aztán mustot kortyolgassunk, meg várjuk az új bort. Érdemes pár fürtöt a konyhába is bekészíteni. A szőlő nagyszerűen illik sajtokhoz, húsokhoz, isteni édesség, de leves és mártás is készíthető belőle.
A kutatások szerint a szőlő egyes ősi fajtái majdhogy nem egyidősek az emberiséggel. A szőlőtermesztést – mint sok mást is – a rómaiak már nagyon magas fokon művelték. Columella 12 kötetes műve, a De Rustica részletesen ismerteti a bő termés titkait, a szőlő megművelésének fortélyait. A magyarság története is szinte összeforrt a szőlőtermesztéssel. Nyelvemlékeink között már a honfoglalás tájékáról fellelhetünk szőlővel kapcsolatos kifejezéseket. Az idők során a szőlőt nem is kizárólag borkészítésre használták. Régóta ismert gyógyító hatása. Nem volt ritka, hogy eleink a betegeknek is pár fürt szőlőt vittek.
A szőlő rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz: kiemelkedő a C- és B-vitamin tartalma, valamint sok benne a magnézium, kálium, a cink, a vas és a szelén. A vörös szőlő még gazdagabb ásványi anyagokban: vértisztító hatású, magas a flavonoid tartalma. A szőlő minden fajtája nagyszerű béltisztító. Egyedül súlyosabb stádiumú cukorbetegeknek nem ajánlott magas cukortartalma miatt. Viszont kimondottan ajánlható veseproblémákkal küzdőknek, mivel nagyon jól áttisztítja a vesét.
A szőlőnek több száz fajtája ismert, de nekünk elég a két nagyobb csoportot megkülönböztetni: a borszőlőt és csemegeszőlőt. Ha a szőlőt ételek ízesítéséhez, gazdagításához használjuk, akkor lehetőség szerint csemegefajtát válasszunk. A szőlővel főzés kapcsán nem feledkezhetünk el a mazsoláról és a szőlőlevélről sem. A mazsola aszalt, szárított szőlő, cukortartalma több mint hatvan százalék. A világ szinte minden nemzeti konyháján előfordul. A szőlőlevél idehaza főleg savanyításnál használatos, de a balkáni országokban ennél sokkal népszerűbb. Számtalan töltött szőlőlevél recept ismeretes – a töltelékek fajtája több tucatnyi: húsos, rizses, túrós, zöldséges és ezek különböző kombinációi, de a szőlőlevélbe csavarva süthetünk halat és szárnyast is.
Tippek, fortélyok |
A különleges, magnélküli szőlőfajták sütemények készítésénél ajánlatosak. Ha szőlős süteményt sütünk, akkor hempergessük meg a szemeket lisztbe, hogy ne szálljanak le a tészta aljára. A mazsolát felhasználás előtt áztassuk kis időre vízbe, vörösborba, rumba, konyakba vagy forró tejbe, attól függően, hogy milyen fogást készítünk vele. |
Borba fúlt
szőlőszemek pörkölt dióval és vaníliafagyival
80 dkg nagy szemű csemegeszőlő
15 dkg apróra vágott dióbél
3 evőkanál barnacukor
1 evőkanál vaj
2 dl muskotályos fehérbor
személyenként 1 gombóc vaníliapuding vagy fagylalt
tejszínhab
reszelt étcsokoládé
Egy teflon edényben felmelegítjük a vajat, rádobjuk a barnacukrot és karamellizáljuk. Amikor pirulni kezd, hozzáadjuk a diót. 2-3 percig állandó keverés mellett pirítjuk, majd felöntjük 1dl borral, és addig pirítjuk, amíg a bor majdnem teljesen elfő. Kiszedjük a diót egy tányérra. Az edénybe hozzáöntjük a másik 1 dl bort, és amikor gyöngyözni kezd, akkor bele dobáljuk a leszemelt, megmosott szőlőt, és átforraljuk. A szőlőszemeket desszertes tálkába szedjük, meghintjük a dióval. A tetejére egy gombóc vaníliapudingot, egy kevés tejszínhabot teszünk és reszelt étcsokival meghintve tálaljuk.
Szőlős camembert saláta
25 dkg apróra vágott camembert sajt
25 dkg szőlő
3-4 dkg apróra vágott mandula (dió is jó)
15 dkg majonéz
5 dkg tejszín
egy csipet frissen reszelt szerecsendió
frissen őrölt fehér bors
só
A hozzávalókat alaposan összekeverjük egy tálban és hűtőbe téve 2-3 órát pihentetjük. Nagyszerű előétel, de magában is fogyasztható, kitűnő vendégváró fogás.
Töltött szőlőlevél
4 közepes fej vöröshagyma
egy csokor kapor, apróra vágva
1 csokor petrezselyem, apróra vágva
2 nagyobb paradicsom, apró kockára vágva
2 pohár rizs
3 evőkanál apóra vágott friss menta
1 kiskanál fahéj
1 evőkanál szójaszósz
olívaolaj
víz
só
1 üveg tölteni való szőlőlevél, vagy 40 db szőlőlevél
Manapság nagyobb hipermarketekben kapható kész, üveges, tölteni való szőlőlevél. Ha friss szőlőlevélből készítjük, akkor a leveleket enyhén ecetes, vagy citromos-sós vízben addig, főzzük, amíg megpuhulnak. Az olívaolajt felmelegítjük, rádobjuk a hagymát és megpároljuk. Hozzáadjuk a rizst, a mentalevelet, a citromlevet és felengedjük 3 pohár vízzel. Hozzáadjuk a kaprot, a petrezselymet, a sót, és 10 percig közepes lángon főzzük. Elzárjuk a lángot, és fedő alatt hagyjuk állni legalább 1 órát.
A szőlőleveleket kiterítjük egy lapos tányérra úgy, hogy a csúcsuk lefelé mutasson. A középső vastag eret és szárat eltávolítjuk. Az alsó részükre teszünk – egy teáskanálnyi tölteléket, két oldalukat behajtjuk és feltekerjük, mint a töltött káposztát (két oldalt a leveleket mindig hajtsuk be). Ezután kibélelünk egy peremes tálat szőlőlevelekkel és a tekercseket rárakjuk szorosan egymás mellé. Ha megtelt a tál, akkor lefedjük szőlőlevéllel és alá öntünk egy pohár hideg vizet (esetleg vizes bort). Előmelegített sütőben, alacsony hőfokon fél órát pároljuk (nem szabad a szőlőtekercseknek megpirulnia). Hőálló edényben tűzhelyen, takaréklángon is készíthetjük.