Az alábbiakban egy olyan uszonyosról lesz szó, amely erősen megosztja még azt a kevés hazai halkedvelőt is, aki hajlandó a karácsonyi halászlén kívül mást is látni a tányérjában.
Aki pedig valamit is magára adó gourmet, az minimum szkeptikus a busa élelmezési célokra történő felhasználhatóságával. Az árérzékeny fogyasztók közül azonban a busa olcsósága sokakat csábít kísérletezésre, hogy finom fogásokat készítsen belőle. Mi is tettünk pár kísérletet.
A felvezetésből is látszik, hogy a busa kapcsán nem könnyű állást foglalni, mert a szakma szemében a busa húsának minősége nem sokkal különb az adóval méltán sújtott gyorséttermi hamburgernél. Csak míg a többség véleménye szerint a hamburgerből, értő kezek között, akár ínyencség is lehet, addig ebből a szerencsétlen halból talpán legyen az a Michelin-csillagos szakács, aki fine dining fogást képes varázsolni. Azaz egy kivételről már hallottunk, amely még a Cziffrai verseny zsűrijét is elkápráztatta.
A busa minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem őshonos Magyarországon. Az 1970-es években valamelyik minisztériumban valaki kitalálta, hogy az elalgásodott Balatont a legegyszerűbb a nagy növényzabáló busával megtisztítani. Rendszerváltás ide vagy oda, lássuk be, ma is akad a bársonyszékekben hasonló nagy elme, nem kis befolyással, mert ahogy ez a terv, a hozzá hasonlóak is valahogy megvalósulnak. Ennek a busafeltalálásnak a következményei viszont minden várakozást felülmúltak. A betelepített fehér és pettyes busa annak ellenére, hogy elvileg nálunk természetes körülmények között nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségben illene szaporodnia, a nyolcvanas évekre átvette a hatalmat a tó felett, jelenleg a Balaton becsült halállományának legalább a harmadát kiteszi. Öt-hatezer tonnányira taksálják az állományt, melynek egyedei akár 40-50 kilósra is megnőnek. Sajnos nincs sem terv, sem kapacitás, hogy a busát eltávolítsák a tóból, pedig egyre többen harcolnak ezért, már csak annak okán is, hogy mint szemétfeldolgozó sem vált be, mivel az anyagcseréjével maga is környezetszennyezővé vált.
A horgászok sem szeretik, mivel hagyományos módszerrel csak nagy szerencsével akasztható horogra, viszont jelenlétével elijeszti a kisebb halakat, és mert az őshonos fajokat kiszorítja a tóból. De ha belegondolunk, hogy a hazai halfogyasztás még az évi 3 kilogrammot sem éri el fejenként, azaz a halfogyasztás nem haladja meg a 30 ezer tonnát, még jó néhány évtizedig barátkoznunk kell a busával.
Szerencsés esetben a busa húsa akár finom is lehetne, de középszerűnek is némi jóindulattal nevezhető és mindennek tetejében még igen szálkás is. A propaganda szerint húsának fogyasztása csökkenti a vér koleszterinszintjét, ezért húsát az érelmeszesedést megelőző élelmiszerek közé sorolják. A busa fogyasztását omega-3 zsírtartalma miatt is ajánlják, de meggyőződésünk, hogy a busa vásárlása mellett a legmeggyőzőbb érv a busa ára.
Az apróhalak mellett messze a legolcsóbb hal. Olcsósága különösen szembeötlő, ha a figyelembe vesszük, hogy a ponty ára kétszerese, a harcsáé körülbelül négyszerese a busáénak. Így valószínűsíthető, hogy a sokak által kétségbevont egészségpropaganda nélkül sem fogyna kevesebb a busából, melynek még egy előnye elmondható: felhasználásakor szinte valamennyi konyhatechnikai módszerrel feldolgozható. Vagyis mehet hallevesbe, lehet sütni, főzni, füstölni, készülhet belőle pörkölt és még halburger is. Egy dolog azonban kimaradhatatlan akárhogy is készítsük el: erős fűszerezést igényel, mert csak így lesz íze a belőle készült bármely fogásnak. Ezért érdemes az elkészítés előtti napon, de legalább két órával előtte bepácolni, esetleg fokhagymás tejbe beáztatni, de ha csak sózzuk-fűszerezzük is, érdemes egy-két órát állni hagyni. Ha busafilét veszünk, érdemes a halat igen sűrűn, egészen a bőrig beirdalni. Ez a fűszereknek és a pácoknak is kedvez, melyek ízét még jobban átveszi a – önmagában nem ízletes – halhús. Aki végképp nem bírja a busa szálkásságát, annak javasoljuk, hogy egész finomra vagdalja a hal húsát és süssön belőle – kedve szerinti ízesítéssel – halvagdaltat.
Szóval, lehet fintorogni, de azért higgyék el – a szerző saját tapasztalata alapján –, hogy egy-két kísérletet megér. Akár meg is szerethetnénk.
Busa borban
1 kg busafilé
10 dkg vaj
2 dl fehérbor
1 citrom
bors, chili paprika, só, liszt
A filészeleteket sűrűn beirdaljuk, megszórjuk a durvára tört borssal, a chili paprikával és a reszelt citromhéjjal. Rálocsoljuk a citrom levét, majd egy órát pihenni hagyjuk. Egy tűzálló tálban felolvasztjuk a vajat, beletesszük a halszeleteket és hozzáöntjük a bort, hogy körülbelül harmadáig ellepje. Lefedjük és kis lángon 20 percig pároljuk. Ezután a halat tálra rakjuk, megsózzuk. A tálban maradó levet besűrítjük, és a halra öntjük. Rizzsel vagy krumplipürével tálaljuk.
Hagymás sült busa
1 kg busaszelet
1/2 dl étolaj
50 dkg vöröshagyma
4-5 zöldpaprika /lehet 1-2 piros kaliforniai vagy kápia is/
1-2 dl fehérbor
őrölt pirospaprika, bors, petrezselyemzöld, só
A vöröshagymát apróra vágjuk, olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a csíkokra vagy kis kockákra vágott paprikát, tovább sütjük, majd megsózzuk, meghintjük őrölt pirospaprikával és végül az apróra vágott petrezselyemmel. Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, beletesszük a halszeleteket, ráborítjuk a hagymát, sült paprikát, meglocsoljuk borral, és forró sütőben addig sütjük, amíg a folyadék teljesen el nem párolog. Pirított burgonyát adunk hozzá.