Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Andalúzia híressége: félreértett ital?
Generációk hitték el, hogy a Cherry feliratú, azaz a cseresznyés ízesítésű likőröket szopogatva „serit” isznak. Pedig annak aztán az égvilágon semmi köze nem volt a sherryhez.
A műveltebb iszákosok mára már kicsit többet tudnak erről az érdekes italról, de nem árt tovább képezni magunkat. Megéri. A mi esetünkben a továbbképzésre a Manna Lounge-ban került sor, a népművelői feladatokat pedig Romsics László borász, nemzetközi borakadémikus látta el a Decanter szervezésében. A délutáni poharazgatással megspóroltunk egy utazást, nem mintha nem szívesen indulnánk el egy Jerez környéki kóstoló körútra, elkerülve persze a turistalehúzós látványpincéket. Most lábon jött el hozzánk Budapestre vagy kilencféle sherry, amelyekkel kapcsolatban az Andalúzia hazai népszerűsítésére felesküdött Extenda képviselője büszkén jelentette be, hogy kivétel nélkül mindegyik kapható már Magyarországon. Mielőtt azonban még az italok ismertetésébe fognánk, gyorsan szögezzük le, hogy a sajtót lesherryző alkalom csak afféle gyorstalpaló volt: az igazi sherrys mélyvízre a március 19-20. között megrendezett monstre prémium boreseményig, a VinCE 2011-ig várni kell. Ekkor a haladókat is lenyűgöző workshopon lehet majd a megszerzett sherrys skilleket továbbpallérozni.
Addig is bemelegítésképpen megtudtuk Romsics Lászlótól, hogy a britek talán legkedvesebb aperitifje abban különbözik egyik legközelebbi rokonától, a portóitól, hogy utóbbi erjedését égetett szesz hozzáadásával állítják meg, ám ez szentségtörésnek számítana Andalúziában. Jerezben ugyanis először annak rendje és módja szerint megvárják, amíg kierjed a bor, majd csak ezután avinálják, vagyis erősítik fel borpárlattal 15-20 fokra. Ami még a sherry különlegessége, hogy a hordós érlelés során a 600-650 literes hordókat nem töltik teli, miáltal marad elég hely annak, hogy a nedű tetején flor, azaz vékonyabb-vastagabb élesztőhártya alakuljon ki. Ettől aztán a legtöbb sherrynek még amatőr kóstolók által is jól érezhető élesztőillata lesz.
Az idült sherrysták a legtöbbre az általában csontszáraz manzanillát és finót tartják, de sokan lelkesednek a lágyabb amontilladóért vagy a kifejezetten selymes-édeskés ízekre képes sötét színű, alkoholdúsabb olorosoért is. Az édeskés ízért egyébként általában a Pedro Ximenez szőlőfajta a „felelős”, az ilyen szemeket kifejezetten süttetik a napon, így nyernek belőle zamatos mustot. A kóstoló utolsó tétele éppen egy ilyen ital volt, amiben a maradékcukor meghaladta a literenkénti 400 grammot – ebben már a hatputtonyos aszúkon szocializálódott tokaji édesszájúak sem találnának kivetnivalót.
A sherrykre, különösen a szárazabb változataira, jellemző a sós, almás ízvilág, az édeskésebb verziók inkább diót idéznek. A hazai fogyasztóknak első slukkra mellbevágóak lehetnek az idegen aromák, ám szinte biztosra vehető, hogy egy-két szelet Serrano-sonka elfogyasztása után megbarátkoznak a sherryvel, és megtanulják értékelni Andalúzia híres termékét, ami szakértők szerint a világ egyik leginkább félreértett és fájdalmasan alulértékelt borfélesége.
