2010. október. 19. 21:00 Tóth Sándor Utolsó frissítés: 2010. október. 19. 21:28 Gasztro

Világörökség lett a mexikói konyha

Az UNESCO hivatalosan is a világ szellemi kulturális örökségének a szintjére emelte a latin-amerikai ország gasztronómiáját. Ez az első eset, hogy egy nemzeti konyha ilyen tekintélyes elismerésben, besorolásban részesült.

A több ezer éves azték/maja gyökerekkel rendelkező, majd a koloniális időszak európai – főként spanyol – hatásait egyesítő, később pedig az ázsiai, közel-keleti, afrikai konyhák egyes elemeit befogadó mexikói gasztronómiát eddig sem lehetett figyelmen kívül hagyni a világban. Nemcsak a nagy szomszédnál, az USA-ban, hanem itt Európában is kedveltek a mexikói ételek, ízek. Még egy olyan távoli országban, mint hazánk  is, sokaknak ismerős a pikáns, mexikói fűszerezés. Egyre népszerűbbek itthon a mexikói éttermek,a nemzeti napok. Október közepén például a Corinthia Grand Hotel Royalban tartottak a mexikói nagykövetség támogatásával nagysikerű gasztronómiai napokat,ahol a XIX.század végi,XX. század eleji historikus fogásokkal ismerkedhetett meg a  közönség.

Getty Images

A Mexikói Gasztrokulturális Konzervatórium, valamint a Történelmi és Antropológiai Nemzeti Intézet egy évtizedes   előkészítő és dokumentációs munkája előzte meg  az UNESCO-hoz benyújtott kérelmet a nemzeti konyha kulturális örökségi besorolására. Erre a címre pályázik többek között Franciaország, Peru, Horvátország, Korea,valamint   négy állam, Olaszország, Görögország, Spanyolország és Marokkó támogatásával a mediterrán diéta. Az első bejelentést   augusztusban tették  az UNESCO illetékesei ,mi szerint   a mexikói konyha felkerült az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének listájára. Ezt követően Felipe Calderón miniszterelnöknek is átnyújtották a hivatalos deklarációt.

A közeljövőben, november 16-18. között pedig Kenya fővárosában, Nairobiban jelenti be   ünnepélyes keretek között az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Szekciója azokat az országokat, amelyek idén felkerültek a listájára. A kitüntető cím tartalma a kulináris hagyományokkal együtt magába foglalja a mexikói gasztrokulturális, vallási/rituális szokásokat is.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.