A Budapesti Őszi Fesztivál keretében most kezdődő ötnapos Food&Film program a konyha, a főzés, az evés filmes leképezéséből ad ízelítőt. Azt azonban aligha lehet állítani, a filmesek két kézzel kapkodnának azért, hogy a bort központi témává tegyék a vásznon. Az esetek többségében a bornak egy film cselekményében (ahogyan az életben is) afféle kiegészítő funkciója van: összeköti az embereket, felvidít, megvigasztal, esetleg kiemelhető vele egy szereplő sznobizmusa, sok esetben pedig szimplán körítés a romantikához. Hát, akkor nézzünk egy „borválogatást”!

Nemzeti büszkeség és munka: Bor, mámor, Provence (2006-os évjárat)

Jó bor, a filmvásznon is

Magyarként nehéz megemészteni a francia borok világuralmát, és sokszor azzal vigasztaljuk magunkat, biztosan csak a marketingen múlik. Tény, több kultikussá lett filmben fontos a bor mellett a francia vidék is. Ridley Scott filmjében éppen a sztármacsó Russell Crowe-t vetik be, aki a sok pörgés után egy örökölt borgazdaságban talál rá a lelki nyugalmára – mit ad Isten, éppen a festői Provence-ben. Mielőtt azonban még meglelné a lelki békét, neki kell gyürkőznie a munkának: a birtokkal leírhatatlanul sok vesződség és kockázat is jár. Az isteni nedűk és a bortermelő életmód mellé pedig egy olyan nő is dukál, mint a gyönyörű Marion Cotillard, a helyi fogadósné. Meg egy Kaliforniából előbukkanó, korábban sosem látott, kedves rokon, Christie, aki történetesen ért a borokhoz. A két nő beszélgetéséből hamar kiderül, hogy a franciák az amerikai borkultúráról sincsenek túl nagy véleménnyel, és nem riadnak vissza egy kis negatív kampánytól sem:

Christie: „A nyarakat egy kaliforniai borászatban dolgozva töltöttem.”
Francis: „Kaliforniában nem csinálnak borokat. Az csak hawaii puncs.”

Sznobizmus, romantika és komikumforrás: Fergeteges forgatás (1999-es évjárat)

Ugyan csak mellékszereplő ebben a filmben a bor, ám nem elhanyagolható a fontossága. Robert K. Bowfinger (Steve Martin) csóró filmrendező, aki ágyába akarja csábítani dögös főszereplőnőjét (Heather Graham). A lány elmegy hozzá vacsorára, és Bowfinger a lyukas zsebe ellenére megpróbálja megadni a módját az estének. A romantikus vacsorák alapkellékét, egy üveg jófajta bort ő is mindig tart otthon. De a nagy alkalomra már csak az üres üveg marad meg. Ebbe tölt át némi megkérdőjelezhető minőségű löttyöt. A hatás mindenesetre nem marad el: ők ketten végül egymáséi lesznek.

Ünnepélyes borzongás: Hannibal (2001-es évjárat)

A bárányok hallgatnak óta tudjuk, hogy Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) a földkerekség legstílusosabb sorozatgyilkosa, és nem mellékesen kannibál is egyben. Igazi „ínyencként” az emberi test különböző részeit szereti ünnepélyes keretek között elfogyasztani. Amikor elkapja az őt üldöző, tenyérbemászó stílusú Paul Krendler-t (Ray Liotta), elkábítja, megskalpolja a férfit, majd megsüti az agyvelejét úgy, hogy az étket meg is kóstoltatja a még élő áldozatával – természetesen egy pohárka jófajta bor kíséretében. No de mit is várhatnánk egy sorozatgyilkostól, aki az emberi májat néhány deci Chiantival szereti leöblíteni? Ha nem lennének efféle nyomasztó filmek, valószínűleg sosem tudnánk meg, az emberi test egyes részeihez milyen borok passzolnak a legjobban.

Ami elválaszt, az össze is köt: Kerülőutak (2004-es évjárat)

Ez az a film, amiből  az is megtudja, mi az a pinot noir, aki soha életében nem gurított le még egyetlen pohár bort sem. Két jóbarátot kísérhetünk el egy túrára a kaliforniai borvidékre. Egyikük azért iszik, mert pocsék az élete, a másik pedig azért, mert nem tudja feldolgozni, hogy túl jó. A lényeg, hogy csak minőségi borokat kortyolgatnak. S kiderül egy nagy igazság is: az alkohol nemcsak elválaszt, hanem össze is köthet, ugyanis főhősünk épp borimádata miatt ismerkedik meg álmai nőjével. Miles (Paul Giamatti) figurája a filmtörténet azon karaktere, aki a legtöbbet szövegel a borról, így a Kerülőutak akár a borkultúrába való bevezetésként is működhet leendő borszakértők számára. „Most megmutatom neked, hogy kell ezt csinálni. Először is emeld fel a poharat, és tartsd a fény felé! Ilyenkor a színét és a tisztaságát ellenőrzöd. Legyen róla egy képed. Oké? Sűrű? Vizes? Híg? Szirupos? Ok? Rendben.”

Jellemformálás: Kétely (2008-as évjárat)

Ha egy film papok és apácák között játszódik, akkor azt gondolhatnánk, hogy az egyetlen alkohol, ami megjelenhet benne, az csakis a misebor lehet. A két közösség tagjai ez esetben a St. Nicholas egyházi iskola tanárai. A 60-as évek derekán Bronxban játszódó film azt a „pillanatot” ragadja meg, amikor az első afro-amerikai diák kerül az iskolába. Olyan eseményeket indikálva, amelyek életre-halálra szembe állítják egymással az intézményt vezető, vaskezű igazgatónőt, Aloysius nővért (Meryl Streep) és a vibráló egyéniségű, liberális tanárt, Flynn atyát (Philip Seymour Hoffman). A Kétely okos dramaturgiája párhuzamosan mutatja az apácák és a paptanárok vacsoráját. S míg előbbinél vasszigor, csend és ártatlan tej van, addig az utóbbinál kedélyes borozgatás sok-sok nevetéssel és sztorival fűszerezve. Így lesz a borból – sokféle áthallással – jellemformáló tényező. Mi több, szimbóluma a humánumnak a bigottsággal szemben.